Fekete gyémántok – dráma és romantika két részben

J. Kovács Andrea Fotó: NFI
2025.04.24. 07:28

Újabb klasszikussal folytatódik a JÓKAI 200 – Győrplusz Filmklub, szombaton 20 órától a Fekete gyémántok első részét vetítjük.

Jókai Mór azonos című regényéből 1976-ban készített filmet Várkonyi Zoltán. A produkció óriási közönségsikert aratott, 1977-ben kétmillióan nézték meg. A sztori már a 20. század elején megihlette a szakmát, az 1910-es években némafilm készült belőle Somlay Artúr főszereplésével, két évtizeddel később pedig Jávor Pállal forgattak egy újabb adaptációt.

Bár Várkonyi kosztümös filmjei hatalmas sikereket értek el a közönség körében, ugyanakkor a szakmából kemény bírálatokat kapott, sokan lenézték a populáris alkotásokat.

A Fekete gyémántok hőse, Berend Iván tudós, vidéki nemes, becsületes hazafi és jelentős vagyon tulajdonosa. Bátor férfi, aki a mulatozásban és párbajban is megállja a helyét. A bondavári bányát vezeti, és egy tűzoltóanyagon kísérletezik. Beleszeret a bányában dolgozó gyönyörű lányba, Evilába. A gátlástalan Kaulmann Félix azonban szemet vet a bányára és a lányt is Bécsbe csábítja.

A szereposztás magáért beszél, a főszereplő Huszti Péter mellett Sunyovszky Szilviát, Koncz Gábort és Haumann Pétert, valamint Szabó Sándort, Páger Antalt, Bánsági Ildikót, Bujtor Istvánt, Tolnay Klárit, Andai Györgyit és Tordy Gézát láthatjuk.

A film forgatókönyvét Erdődy János és Várkonyi Zoltán írták. Zenéjét Petrovics Emil szerezte. Az operatőr Illés György volt, akit a magyar film képi világának megújítójaként tartanak számon.

A Fekete gyémántok első része szombaton 20 órától lesz forog a Győr+ Televízióban, az ismétlést pedig április 30-án, szerdán 20 órától vetítjük.

Kapcsolódó témák: #film | #Győrplusz Filmklub | #JÓKAI 200 |