A Csacsi(nszky) szerelem

Győr+
2023.10.11. 12:43

Szép Ernő 1919-ben megjelent Lila akác című regénye alapján, 1934-ben készült zenés vígjáték, fanyar humorral és bonyodalmakkal, mulatságos pillanatokkal és csipkelődésekkel. A főszerepben Kabos Gyula és Ágay Irén.

A film a békebeli budapesti életbe, a szórakozóhelyek csillogó világába enged bepillantást, és több későbbi híresség is szerepel benne, – Ruttkay Éva és Tolnay Klári – akik ekkor még ismeretlenek voltak a nagyközönség előtt.

A produkcióhoz a bemutatást követően új befejezést kellett készíteni, ugyanis a könyvhöz képest a kor kívánalmainak megfelelően hepienddel kellett végződnie.

A történet szerint Tóth Manci – a primadonnaálmokat szövögető kis varrónő – a Városligetben egy hatalmas lila akác alatt ismerkedik meg Csacsinszky Palival, a szegény, de nagy reményű költővel, és azon nyomban bele is habarodik. Pali viszont a szépséges úriasszony, Bizonyosné Lola iránt érez szerelmet, és őrá vár. Közben unalmában és izgalmában évődni kezd Mancival, de nem veszi komolyan a fiatal varrólány vonzódását.

A férjezett úrinőben való csalódása után, a felejteni akaró Pali Lezsi úr kaszinójában találkozik újra a lánnyal. Pali a boldogságot, az eszményi nőt keresi – ajzottan, naivan. Csacsi(nszky) módon nem veszi észre, hogy az ott hever a lába előtt.  Mire azonban rádöbben, hogy Manci hozta életébe a tiszta szerelmet, a lány már a külföldi turnéjára indul.

A Lila akác c. filmet a Győrplusz Filmklub keretében a Győr+ Televízióban vetítjük október 14-én 19.30-kor, ismétlése október 18-án és 22-én 19:30 órakor lesz.

Kapcsolódó témák: #filmklub | #Győr+ TV |