Új toronysisakok kerülnek a bencés templomra

Földvári Gabriella
2019.07.15. 12:46

Újabb látványos szakaszához érkezett a Loyolai Szent Ignác bencés templom és rendház felújítása. A Széchenyi téri épületet felállványozták, ezt jelenleg a templom lenyomatát ábrázoló molinó takarja.

A templom két toronysisakjának teljes rézlemezelését cserélik le a következő napokban. Ez 400 nm vörösréz lemezt jelent. A jelenlegi toronysisakok sérültek, több helyen lyukasak, így beáznak és a vizesedés kárt okoz a bádogosmű alatti gerendákban is – tájékoztatott Most Balázs projektmenedzser. A legnagyobb réztáblák, amelyeket lecserélnek, 2×3 méteresek, így bizonyára nem mindennapi látvány lesz a Széchenyi térről végigkísérni a munkálatokat.

A rendház bejáratánál is zajlik az átépítés, szeptembertől ugyanis egy átalakított, többfunkciós porta és látogatóközpont fogadja majd az érkezőket. Itt kap helyett a bencés bolt, itt fogadják a turistákat, a zarándokokat, jegyértékesítés ugyancsak zajlik majd, valamint a későbbiekben itt lesz a beléptetőrendszere a templomi koncerteknek, rendezvényeknek. „Az átalakítás középpontjában a bencés lelkiség szerinti vendégfogadás feltételeinek megteremtése, javítása áll, mely a bencések Regulájában kiemelt helyet foglal el. A kialakítás nehézségét az adta, hogy a házat felkeresők igényeit és számos, jelenleg még nem kiépült funkciót kellett egymáshoz csiszolni nemcsak térben, de a műszaki hátterüket tekintve is, ugyanis a jelen beruházásban készül el az összes házközponti vezérlő-, felügyeleti és elosztórendszer alapja is, melyek e tekintetben véglegesen meghatározzák a későbbi fejlesztések mozgásterét is” – mondta a projektvezető.

A szerzetesi ebédlők és a patika megújítása is folyamatosan zajlik az Interreg Szlovákia–Magyarország Együttműködési Program keretében. A nagyebédlők oldalfalain a legrégebbi helyreállítható rétegként a klasszicista oldalfali díszítést restaurálják, ez fog visszaköszönni harmonizálva a mennyezet és az „ablakbélletek” eredeti állapotában fennmaradt barokk elemeivel. A szomszédos kisebédlőben maradt meg a legnagyobb felület a 17. századi készítés idejéből, itt a műmárvány felületek helyreállításán dolgoznak.

„Korábbi útikönyvek és művészettörténeti kiadványok több helyen Magyarország legszebb kora barokk szobácskájának nevezték a kisebédlőt, melyre minden bizonnyal a helyreállítása után ismét rászolgálhat” – hangsúlyozta Most Balázs.

A templomba lépve megtudjuk, a négyéves felújítás első évének záró feladatai következnek. Ezekben a hetekben az elkészült hangosítás, a világítás, a biztonságtechnikai rendszerek kiépítésének utolsó feladatai zajlanak, hamarosan elkezdődik a rendszerek beszabályozása, finomhangolása is.

Felújítják a kápolnákat is, az első évben a Rozália-kápolna és a Missziós-kápolna, valamint azok oltárainak helyreállítása kezdődött el, most pedig az összes további földszinti restaurátori munkálatok zajlanak. Egy oltár kivételével mindet elszállították restaurálásra, a legtöbb kápolnában már beállványoztak a festőrestaurátorok, hamarosan a padok is egyesével a műhelyekbe kerülhetnek. Az ütemtervnek megfelelően zajlik az orgona építése, a különleges hangszer két év múlva szólalhat meg először.

Szerző: Földvári Gabriella
Fotó: O. Jakócs Péter