Új döntéshozók a Magyar Filmalapnál

mti
2019.10.14. 20:51

Megújul a Magyar Nemzeti Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága: a testületet hétfőtől Káel Csaba rendező, filmügyi kormánybiztos; Kálmán András, a filmalap vezérigazgató-helyettese, filmforgalmazási szakember; Pesti Ákos producer, gyártásvezető; Fonyódi Tibor író, forgatókönyvíró; valamint Pál Ákos, a filmalap vezérigazgatója alkotja - közölte a filmalap az MTI-vel hétfőn.

Az összegzés emlékeztet arra, hogy a filmtörvény szerint az öttagú testület elnöke a filmalap vezérigazgatója, további tagjai pedig a vezérigazgató által megbízott mozgóképszakmai tapasztalattal rendelkező szakértők.

A Magyar Nemzeti Filmalap pályáztatása folyamatos, a megújult Filmszakmai Döntőbizottság október 15-én tartja első ülését.

Közlemény kitér arra, hogy jelenleg több mint harminc egészestés mozifilm gyártásának előkészítése, forgatása vagy utómunkája van folyamatban, továbbá számos filmterv és forgatókönyv fejlesztése zajlik a filmalap anyagi és szakmai támogatásával. Még idén megérkezik a hazai mozikba a Drakulics elvtárs című Kádár-kori vámpírvígjáték, a Szép csendben című dráma, a Valan című, Erdélyben forgatott thriller és a Seveled című romantikus vígjáték.

Káel Csaba a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán végzett Makk Károly osztályában, mesterei Fábri Zoltán, Szabó István, Ragályi Elemér és Illés György voltak. Rendezőként jegyzi a 2002-ben bemutatott nagyszabású Bánk bán operafilmet, számos tévéjátékot, rövidfilmet, reklámfilmet és portréfilmet készített. 2011 óta a Müpa vezérigazgatója, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, érdemes művész, Budapest kulturális és turisztikai nagykövete. Kitüntették Nádasdy-díjjal, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével, emellett a Francia Becsületrend lovagja – olvasható a közleményben.

Káel Csaba
Fotó: mupa.hu

Kálmán András jogász, médiaszociológus. A mozgóképszakma szinte minden gyakorlati ágában dolgozott: volt a Magyar Televízió programszerkesztője, képi és hangutómunka-stúdiók vezetője, de a legtöbbet filmforgalmazóként tevékenykedett: moziüzemeltetőként, DVD-kiadóként. Filmipari tapasztalatát és jogi végzettségét a szerzői jogvédelem területén egyesítette az ASVA jogvédő szervezet vezetőjeként, emellett éveken át volt a Filmforgalmazók Egyesületének és a Videó Kiadók Egyesületének vezetőségi tagja és elnöke. 2015 óta vett részt a Filmszakmai Döntőbizottság munkájában.

Pesti Ákos producer, gyártásvezető, 1994 óta foglalkozik filmgyártással. Pályafutását játékfilmekkel kezdte, majd dokumentumfilmek gyártásvezetőjeként dolgozott. Ezután egy 10 éves reklámfilmes kitérő következett, akkor gyártásvezetőként és a saját gyártásban készülő reklámok producereként, majd ismét játékfilmekben dolgozott. Számos hazai és nemzetközi film elkészítésében vett részt.

Fonyódi Tibor író, forgatókönyvíró. A történelmi regényeit több nyelven publikáló szerző, széleskörű tapasztalatokkal rendelkező televíziós és játékfilmes forgatókönyvíró. Pályafutása 2006-ban indult, a legtöbbet foglalkoztatott magyar forgatókönyvírók közt tartják számon. Munkája során előszeretettel dolgoz fel történelmi témákat. Többek közt a Liszt Ferenc születésének bicentenáriumi évében készült Utolsó rapszódia, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából készült dokumentumfilm-sorozat, a Szabadság-tér ’56 és a Securitate operatív tevékenységét feltáró Janus forgatókönyvírója. A Magyar Írószövetség tagja, a FilmJus forgatókönyvíró szekciójának alapító tagja, a Budapest Film Academy vendégelőadója – tartalmazza a közlemény.

Fonyódi Tibor
Fotó: fonyoditibor.hu

Pál Ákos közgazdász több magyar és nemzetközi pozícióban szerzett vezetői tapasztalatokat, a filmalap munkáját közelről ismeri, hiszen az elmúlt időszakban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. képviseletében felügyelte a filmalap tevékenységét – emlékeztet a közlemény.

Az összegzés kitér arra is, hogy a Filmszakmai Döntőbizottság helyettes tagja Lukácsy György. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett esztétika diplomát, majd a jezsuita rend felnőttképzési intézetében, a Faludi Ferenc Akadémián vett részt filmtörténelem, filmesztétika képzésen. Az elmúlt tíz évben a Heti Válasz filmkritikusaként dolgozott, tanulmányai jelentek meg, visszatérő szakértője volt a közszolgálati televízió kulturális csatornáinak. 2018-ban jelent meg az MMA Kiadó gondozásában a Csíksomlyói passió című kötet, amelynek társzerzője és szerkesztője. Több dokumentumfilm és online sorozat szerkesztője, forgatókönyvírója, 2018 óta a Nemzeti Színház irodalmi munkatársa.

Lukácsy György
Fotó: mmakiado.hu
Kapcsolódó témák: #film |