Tóth Péter: Ez mindent visz
Van valami Győr levegőjében, ami hajtja, haladásra ösztönzi az embert. Amikor a 19. századi kereskedővárosnak befellegzett, jöttek az iparteremtő polgárok, mai példának meg itt van a vállalkozások feltűnően nagy száma, a győriek munkához, munkahelyhez fűződő különleges viszonya.
Tóth Péter Nádorvárosban élő szociológus meséli, hogy az Audi-gyár nyílt napján nem egy alkalmazott munkaruhában kalauzolta családját, túláradó szeretettel mutogatták gyerekeiknek, hol dolgoznak, öltöznek, ebédelnek. Ez a kötődés tartást ad az embernek, s profitál belőle a kinti világ, a város is.
Tóth Péter a Széchenyi-egyetem Regionális-tudományi és Közpolitikai Tanszékének adjunktusaként részese annak a kutatásnak, amely Győr, a járműipari központ társadalmának szerkezetét kívánja leírni, a város szellemiségét próbálja megragadni. A nagymintás, kérdőíves vizsgálat még zajlik, a kérdezőbiztosok egyebek között az itt élők munkához, oktatáshoz, fogyasztáshoz, városi terekhez való viszonyára kíváncsiak. Adatok egyelőre nincsenek, de nézzük ennek is a jó oldalát, következhetnek az intim részletek egy kreatív kapcsolatról, a szociológus és szülővárosa viszonyáról.
Hogy az elején kezdjem, Péter az akkor még Kun Béla nevét viselő Marcalvárosban tanult meg biciklizni, s azt meséli, egy tévében látott nyelvi labor miatt választotta középiskolájának az akkoriban még lánygimnáziumként számon tartott Kazinczyt. Az csalódás volt, hogy a labort nem használhatták a diákok, de semmit nem kellett megbánnia, a jeles humán tanodából egyenes út vezetett az Eötvös Loránd Tudományegyetemre. Nem kapkodta el, hét évig tanult szociológiát és történelmet, 2003-ig Budapesten élt. Feleségét rögtön az elején, a zánkai gólyatáborban ismerte meg, s csak később derült ki, hogy ők ketten Győrben szomszédok. Valahogy elkerülték egymást.
Azt mondja Péter, a Radó-sziget éttermének kertjében döntötték el végleg, hogy hazajönnek. A szülőket látogatták, kisétáltak a szigetre, menüt rendeltek maguknak. Körülöttük a természet, fölöttük a Püspökvár, lábuk alatt a Rába, a vízen boldog fiatalok eveztek. Nincs az országban másik terasz, ahol így ehet menüt az ember. Ez mindent visz, s akkor még nem beszéltünk arról, hogy Győr a gyereknevelésre is sokkal alkalmatosabb hely Budapestnél.
Mások is hazajöttek, az egykori gimnáziumi iskolatársak egy kocsmában alapították meg a Keret egyesületet. A volt pesti, berlini, szegedi egyetemisták kisfröccsöt ittak, s addig sorolták Győr hiátusait, amíg rá nem jöttek, rájuk vár, hogy haladjanak, csináljanak valamit. Sokan máig zöldnek hiszik a kulturális egyletet, pedig ők egyszerűen csak „aha” élményt akartak szerezni az embereknek. Ez az, amikor a homlokunkra csapunk, hát persze, hogy lehet másképp, lehet például kerékpárral közlekedni autó helyett.
A Keret tagjai nem estek csapdába, nem nyitottak irodát, nem lettek főállású, megélhetési civilek, aminek persze az lett a vége, hogy a társaságot megfogyasztották a hétköznapok. Az idei Mobilitási Hetet Tóth Péter már egyedül csinálta végig az önkormányzat keretes partnereként. A Mobilitási Hét első napjának reggelén négyszáz kakaós csigát és sajtos kiflit osztott ki önkéntesek segítségével a kerékpárral munkába, iskolába járók között. Ez nagyon sok sütemény és nagyon sok biciklis, merthogy mindenki csak egyet kapott.
Karrier
„Az Apáczai-karon tanítottam szociológiát, amikor a Keret egyesület beszállt az Európa kulturális fővárosa címre pályázó győri csapatba. Egyeztettünk, jókat vitatkoztunk és nem nyertünk, de én ennek a munkának köszönhettem a doktori iskolámat, a kutatói állásomat az MTA regionális intézetében, a tanársegédit a Széchenyi-egyetem gazdaságtudományi karán. Millió Győrhöz, településfejlesztéshez kapcsolódó kutatásban vehettem részt, ez a mostani a legizgalmasabb. Jövőre már arról beszélgethetünk, hogyan tagozódik Győr társadalma.”
Kerékpár
„A kerékpár nemcsak praktikus közlekedési eszköz, hanem jelkép is, a környezettudatos életvitel jelképe. Ha jól emlékszem, 2006-ban rendeztük az első felvonulást, mostanában már kétszer, az autómentes napon és a Föld napján mutatjuk meg, hogy mi, győri biciklisek sokan vagyunk.”
Gaál József
Fotó: Marcali Gábor