Meglátogatta a megmentett cicát a győri rendőrnő

Győr+
2019.06.19. 14:53

Ahogy arról korábban hírt adtunk, kedd délelőtt az M1-es autópálya egyik pihenőjében győri rendőrnők közreműködésének köszönhetően sikerült megmenteni egy autó motorterébe szorult kiscicát. Holpert Szandra rendőr törzsőrmesterrel ma meglátogattuk kis védencét.

A Győri Állatmenhelyre vitték be kedden azt a kiscicát, amelyet az Arrabona pihenőhelyen mentettek meg a győri rendőrnők. Ahogy a Győr+ Média is megírta, Holpert Szandra rendőr törzsőrmester és Válint Anikó rendőr főtörzsőrmester éppen a pihenőhelyet ellenőrizték, amikor keserves nyávogásra lettek figyelmesek.

Az egyik autó motorteréből jött a nyávogás, s akkor már gondoltuk, hogy a cica beszorulhatott – kezdte Holpert Szandra rendőr törzsőrmester. – A közelben lévő emberek is mondták, hogy ők is hallották a nyávogást, biztos, hogy bajban lehet a cica. Mind a ketten állatbarátok vagyunk, így nem volt kérdés, hogy valahogy segítenünk kell!

A rendőrnők felhívták a megyei ügyeletet, így sikerült elérni az autó tulajdonosát. A motorháztető felnyitása után kiszabadították az egészen picike cicát.

– Nagy forróság volt kocsiban, a kis teste is teljesen átmelegedett, a tappancsain is lehetett érezni, hogy mekkora hőnek volt kitéve. Rögtön vízzel itattuk, érhetően nagyon szomjas volt. Sokat nem mertünk neki adni, inkább minél előbb szerettük volna szakértő kezekben tudni. Így a rendőrök elvitték a Győri Állatmenhelyre, ahol gondozásukba vették a szerencsésen megmenekült fekete-fehér kiscicát. A csöppség jól érzi magát, egyelőre karanténban van.

– Az első vizsgálatok szerint egészséges a kiscica, persze egyelőre csak az első napon vagyunk túl – kezdte a Győr+ Média érdeklődésére Dömötör Klaudia, a menhely telepvezetője. – Tíz hetes lehet körülbelül. Most két hétig elkülönítjük és megfigyeljük, egyelőre semmilyen oltást nem kap. Ha ezalatt az idő alatt nem jön elő semmilyen rejtett betegség, hamarosan örökbe fogadható lesz. Addig is várjuk az érdeklődéseket.

A kiscica egyébként a Motoros Karcsika nevet kapta az állatmenhelyen, s ahogy a gondozók elmondták, eleinte nagyon félénk volt, s természetesen nagyon-nagyon szomjas. A forró motorháztető alatt egyébként körülbelül 2-3 óra alatt megfulladt volna a csöppség.

– Örülünk, hogy segíthettünk – folytatta Holpert Szandra törzsőrmester. – Nagyon szeretem az állatokat, nem volt kérdés, hogy mindent megpróbálunk megtenni azért, hogy megmeneküljön, s köszönöm az állatmenhely segítőkészségét is. Jó látni, hogy a cica jól van, remélem így is marad, s hamarosan gondos, szerető gazdik vigyáznak majd rá – zárta a rendőrnő.

Havassy Anna Katalin

Kapcsolódó témák: #rendőrség | #Száz12 |