Mozogjunk minden nap

Futópályát kaptak a győrszentivániak

Fotó: O. Jakócs Péter
Győr+
2019.09.17. 17:06

Rekortán borítású, ízületeket védő futópályán sportolhatnak a győrszentivániak. A 210 méter hosszú pálya 10 millió forintba került, költségét dr. Sík Sándor, a terület önkormányzati képviselője állta képviselői keretéből.

Az ünnepélyes avatáson Borkai Zsolt polgármester azt hangsúlyozta, naponta legalább egy okot találjunk a mozgásra, az egészség megőrzésére.

„Szeressétek a sportot, minden nap egy kicsit mozogjatok” – fordult a polgármester az avatáson jelen levő Váczi-iskola diákjaihoz, akik a szalagátvágás után megtették az új pályán az első tiszteletkört. Borkai Zsolt beszélt arról is, hogy a nagy sportberuházások mellett fontosak azok is, mint a győrszentiváni, ahol a családok közösen tölthetik el szabadidejüket, és tehetnek egészségük megőrzésért.

Fotó: O. Jakócs Péter

A szép környezetben levő pálya a Kör tér utcai egykori lecsapolt területen lévő tavacskát kerüli körbe. Mögötte a korábban kialakított játszótér található. Az itt levő padokat, asztalokat, hulladékgyűjtőket ugyancsak felújították, átfestették.

Dr. Sík Sándor az avatáson elmondta, a fejlesztésekkel nem állnak le, egy kültéri sportparkot terveznek a közeli jövőben.

Szerző: Koloszár Tamás
TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt
Fotó: O. Jakócs Péter

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #Győri önkormányzat | #közélet |