Felsmann Adrienn: Nagyon sok mindent lesek el a fiataloktól

„Óvodás koromban zenebohóc szerettem volna lenni, és ma azt vallom, hogy tulajdonképpen az is lettem” – jelzi a Liszt Ferenc Zenei Alapfokú Művészeti Iskola ütőhangszer oktatója, egyben az akkordikus tanszak vezetője, hogy azon kevesek közé tartozik, akik meg tudták valósítani gyerekkori álmaikat.

Az ütőhangszerhez ugyanis – ahogy meséli – hozzátartozik a show, a bohóckodás is, hiszen a festékes vödörtől a papírzacskóig szinte mindenen játszanak. S ma már az sem tűnik fel, ha nő áll a marimba mögött, pedig annak idején amikor Felsmann Adrienn 14 évesen Váray Lászlónál jelentkezett, hogy ütős szeretne lenni, lányok még egyáltalán nem választották ezt a pályát. A ma már mestereként tisztelt oktató akkor meg is jegyezte, „próbáljuk meg, aztán majd úgyis abbahagyja”. De nem így történt, olyannyira, hogy a konzervatórium után Adrienn főiskolai éveit is ez a hangszer határozta meg. „Én egy vonalat megtanultam, abból élek, de az elmúlt 20 évben akkorát fejlődött az ütőhangszer, olyan technikák jöttek be Amerikából, amikről akkor még nem is hallottunk. Szóval muszáj folyamatosan haladnunk a korral. Nagyon sok mindent lesek el a fiataloktól, akiknek mindig azt mondom, tanuljanak annyi helyről, amennyiről csak tudnak.” De – tesszük mi hozzá, ismerve Adrienn életrajzát – lakjanak egy olyan helyen, amit nagyon szeretnek. Így van a tanszakvezető Győrrel, amit – annak ellenére, hogy Mosonmagyaróváron született és élt 14 éves koráig – annyira megszeretett, hogy soha nem költözne el innen, s lokálpatriótának vallja magát. „Győr egy abszolút élhető méretű város, nagyon szeretem, hogy mindenhova el lehet jutni biciklivel. Ezért nagyon örülök a pár hónapja használható kerékpárkölcsönző rendszernek. Van egy kutyám is, akivel órákat szoktunk sétálni, ilyenkor úgy megyek a városban, mintha turista lennék. Ez azért jó, mert az ember nem siet, közben ráér nézegetni, és naponta felfedez új dolgokat. Sokszor rácsodálkozom például a Kossuth utca megújult épületeire, hogy milyen gyönyörűek lettek. Persze hozzáteszem, hogy a hiányosságokat is látom ezeken a sétákon.”

De térjünk vissza arra a helyre, ahol Felsmann Adrienn nem a szabad, hanem a munkaidejét tölti. Visszaemlékezve rámutat, abban az időben, amikor első munkahelyéről, a napi ingázással járó tatabányai zeneiskolából a győri oktatási intézménybe hívták, hatalmas szó volt itt tanítani. Maros Gábor mellé került, akitől nagyon sokat tanult a gyerekekhez való viszonyról. „Rettenetesen jó tanár volt, azt tanultam tőle, hogy hogyan lehet szeretettel tanítani.” A nagy előd halála után ketten vitték tovább a tanszakot egy kollégájával, akivel a mai napig együtt dolgozik. „Ő teljesen más típus, mint én. Én vagyok a kezdeményező, a nagyszájú, talán a kicsit ambiciózusabb is, viszont ő a háttérben nagyon sokat segít nekem. És semmiféle szakmai féltékenység nincs köztünk, ami más tanszakoknál azért előfordul. Mi ugyanúgy örülünk egymás sikerének.”

Sikerekért pedig nem kell a szomszédba menniük. A tanszakvezető nagyon büszke például arra a hat évvel ezelőtt létrejött csapatra, amellyel számos koncerten vannak túl. A Cadences ütőegyüttes széles repertoárral bír, a doboktól a dallam hangszeres darabokon át a fent már említett festékes vödörig mindenen játszanak. Sikerük számokban is lemérhető: fellépéseik után ugyanis nagyon sokan kedvet kapnak az ütőhangszerekhez, és jelentkeznek a zeneiskolába. Legnagyobb szakmai sikerének viszont azt tartja, hogy 15 éves fia – aki szintén tanítványa – és társa márciusban megnyerték a háromévente megrendezett Országos Maros Gábor Ütőhangszeres Szóló és Duóversenyt duó kategóriában. De érettségi előtt álló lánya is zenél, tíz éve fuvolázik.

A tanszakvezető szerint a zenei tehetség velünk születik, a génjeinkben hordozzuk. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Adrienn apai nagymamája zongoraművésznek készült. Ám férjhez ment, és a családi kötelességek miatt abbahagyta a zenélést. A vér azonban – ahogy unokája és dédunokái példája mutatja – nem vált vízzé.