Erőn felől küzdöttek a lángokkal a győri rendőrök

Győr+
2019.03.22. 18:20

A tűzoltók kiérkezéséig két körzeti megbízott harcolt azzal a tűzzel, amely csütörtök délután volt a Győrújbarát és Nyúl határán húzódó Lila-hegynél. A rendőrök hősies helytállásának köszönhetően nem történt nagyobb baj.

– Három óra után nem sokkal kaptuk az utasítást az ügyelettől, hogy a Lila-hegy környékéről füstöt jelentettek – kezdte Bognár Balázs rendőr főtörzsőrmester. – Elkezdtük keresni, hogy pontosan hol lehet, de a füstöt a túloldalról nem lehetett látni. Keresés közben találkoztunk a tűzoltókkal, akik szintén nem tudták, hova is kellene pontosan eljutni.

Minél előbb igyekeztek feljutni a hegytetőre, hogy onnan már könnyebb legyen a tűz helyszínének a meghatározása. Szerencsére a szolgálati gépjármű megfelelő a nehezebb terepekre is, így a füstöt követve, illetve megérzéseikre hallgatva végül megtalálták a lángokat.

További képekért kattints a fotóra!


– Rögtön láttuk, hogy nagy területen csaptak fel a lángok, s hogy valamit tennünk kell, hogy ne legyen nagyobb baj – vette át a szót Heinczinger Tamás rendőr zászlós. – Az itt lévő kisház mellett szerencsénkre találtunk egy csapadékvízzel teli hordót, a rendőrautóból pedig jobb híján a hólapátot vettük elő, hogy azzal merjük a lángokra a vizet. De igyekeztünk mindennel oltani, amit csak értünk: szőlőkarókkal, ágakkal s a bakancsunkkal próbáltunk minél több homokot, földet rugdalni az tűzre.

– Iszonyatosan gyorsan terjedtek a lángok, húzódtak egyre lefele, féltünk, ha nem sikerül időben megállítani, a lentebb lévő hétvégi ház is veszélybe kerül – folytatta Balázs, aki azt is elmesélte: akkora füst volt, hogy sokszor egymást sem látták, csak kiabálva tudtak kommunikálni. Persze a légzés is nehezebb volt, gyorsan köhögni kezdtek a füsttől.

– Körülbelül negyed óra múlva érkeztek meg az önkéntes és a hivatásos tűzoltók is, akik szikralapátokkal már hatékonyabban tudtak dolgozni – folytatta Tamás. – Nekik sem volt egyszerű, mert olyan meredek volt a terület, hogy a tűzoltóautó nem tudott feljönni. Végül legyőzték a lángokat a tűzoltók. Szerintem ha öt perccel később találjuk meg a tüzet, képtelenség lett volna időben megállítani.

A két rendőr azt mondja, az eset után kezdték csak felfogni, hogy milyen nagy harcban álltak az idővel és a tűzzel is. Örülnek, hogy sikerült megóvni az építményeket, s nem terjedtek tovább a lángok.

– Hihetetlenül dolgozott akkor az adrenalin. Hallottuk már sokszor, hogy a tűz gyorsan terjed, de most láttuk is. Szerettük volna megállítani és megmenteni ezeket a kis épületeket. Örülök, hogy sikerült – sóhajtott Bognár főtörzsőrmester.

– A helyismeret nagyon sokat segített, akkor is, ha még csak két éve vagyunk itt körzeti megbízottak. Örülünk, hogy sikerült, s köszönjük az önkéntes és hivatásos tűzoltók segítségét. Előbbieket külön kiemelném, hiszen mindig számíthatunk rájuk, a parancsnokukkal állandó kapcsolatban vagyunk. Mindenki tette a dolgát, ahogy a lelkiismerete diktálta, szerencsére ez most elég volt a nagyobb baj megelőzésére – zárta Heinczinger zászlós, aki azt is hozzátette, neki a legszebb ajándék most az, hogy hazamegy a családjához, s játszhat a fiaival.


Havassy Anna Katalin
Fotó: Marcali Gábor

Kapcsolódó témák: #katasztrófavédelem | #rendőrség | #Száz12 |