Egy életen át mindig, mindent a hallgatókért

Hatvan éve szolgálja szeretett Alma Materét. Tanárként a személyes példamutatás az ars poeticája. Közel a nyolcvanhoz, professzor emeritusként ma is aktív. Két míves, jubileumi kötetbe rendezte az óvári gazdászképzés dicső kétszáz évét. Dr. Tenk Antallal, a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelemiszertudományi Karának tanárával kitüntetése kapcsán beszélgettünk.

A Magyar Érdemrend Középkeresztjét vehette át dr. Nagy István agrárminisztertől dr. Tenk Antal professor emeritus augusztus 20-án. Az óvári gazdászképzésben volt már legendás, nagy tanári kar az intézmény kétszáz éves történetében, de ha a következő generációk az agrárkar legújabb fejezetéről írnak, Tenk tanár úr biztosan szerepelni fog az elmúlt évtizedek nagy tanári karában. Ő maga most fejezte be, adta nyomdába az intézmény elmúlt kétszáz évét bemutató sorozat második kötetét.

Dr. Tenk Antal: „Az első pillanattól kezdve, hatvan éve nagyon szeretem az Alma Materemet.”

Hatvan éve, 1958-ban lépte át először az akadémia küszöbét mint elsőéves hallgató. Már akkor arra készült, hogy ott is fog elhelyezkedni a diploma megszerzése után. Ez két évnyi kitérő, termelőszövetkezeti munka után sikerült. Újrónafőn volt éppen főagronómus, amikor az akkori személyzeti osztályvezető, Jankó Lajos hívta telefonon, hogy a Matematika-Fizika Tanszéken van státusz, üresedés, és agrometeorológiát kellene tanítani.

„Tanársegédnek vettek fel. Ennek akkor még három fokozata volt, ami fizetési kategóriát is jelentett egyben. 1750, 1950, 2150 forint fizetési besorolást. Nagyon jól esett, hogy a két éves, gyakorlatban töltött időszak után rögtön a második kategóriába vettek fel. Hozzá kell tenni, hogy közben a téeszben 3100 forint volt a fizetésem, és még munkaegységre is osztottak gabonát, pálinkát, mert volt egy gyümölcsösünk, pálinkát is főztünk, és szétosztottuk a tagok között. Mégis, úgy éreztem, életem álma teljesült azzal, hogy tanár lehetek szeretett Alma Materemben” – emlékezik a kezdetekre a professor emeritus.

Akkoriban még a tanársegédi kategóriák három-három esztendejét szigorúan ki kellett tölteni, és kilenc év után lehetett csak előre lépni adjunktussá. Tenk Antalnál ez az időszak lerövidült hat évre. ’69-re elkészítette a doktori disszertációját, ’70-ben megvédte, és közben ki is nevezték adjunktussá. 1973-ban beiratkozott Gödöllőre a vállalkozásszervezői szakmérnöki szakra, két év múlva átvehette a diplomáját, és azonnal felvételt kért az MTA tudományos minősítő bizottságához aspirantúrára. Kandidátusi disszertációjának témája az ágazati kapcsolatok mérlegének ökonómiai elemzése volt.

1983-ban lett kandidátus, közben kinevezték docensnek, és átment az Enese László vezette Üzemtani Tanszékre. 1989-ben az újonnan alakult Agrárökonómiai és Társadalomtudományi Intézet igazgatójának nevezték ki. Közben 1985-től tizenöt éven át oktatási és nevelési dékánhelyettes volt, az Üzemtan után pedig az Agrárgazdaságtan és Marketing Tanszék következett, immáron tanszékvezetőként. Egyetemi tanári kinevezését 1992-ben vehette át Göncz Árpádtól.

„Amikor 2000-ben a Nyugat-Magyarországi Egyetem kara lettünk, kineveztek az új egyetem oktatási és intézményfejlesztési rektorhelyettesének. Győrben pedig egy nehéz időszakban megbízott főigazgató is voltam az Apáczai Karon. Az elmúlt évtizedekben többféle anyaintézményhez tartoztunk, és ennyi korszakváltást, mint én, ha jól számolom, négyen vagy öten éltünk csak meg Óváron. ’58-ban például még a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Akadémiára iratkoztam be, amiből ’61-ben Agrártudományi Főiskola lett, és már ott kaptam diplomát. 1970-ben egyesültünk Keszthellyel, és lettünk az Agrártudományi Egyetem Keszthely, Mosonmagyaróvári Mezőgazdaságtudományi Kara. Később csatlakozott hozzánk Kaposvár, és Pannon Egyetemnek is hívtak bennünket. 2000-ben szétesett a keszthelyi szövetség. Kaposvár önálló lett, mi csatlakoztunk Sopronhoz, a keszthelyiek pedig a veszprémi egyetemhez” – idézi fel az óvári rendszerváltásokat Tenk Antal, hozzátéve, hogy úgy emlékszik ezekre az időszakokra, mint az állandó változással való küzdelemre.

„Mi óváriak mindig vidékiként éltük meg ezeket a periódusokat. Volt egy központ, és küzdenünk kellett a méltó helyünkért, azért, ami egy kétszáz éves intézményt megillet. Óvár az 1818-as alapítás óta mindig felsőfokú intézménye volt a magyar mezőgazdaságnak, és nagyon nívós, elismert munkát végzett. Ez is szerepet játszott abban, hogy végül mindig sikerült megvívni a harcainkat. Most a győri egyetem, és annak vezetői nagyon odafigyelnek arra, hogy mi történik itt. Professor emeritusként már nem vagyok benne a napi ügyekben, de azt érzékelem, az a visszajelzés érkezik a kollégáktól, hogy Óvár a két évvel ezelőtti integráció óta eltelt időszakban is megkapja azt a méltó helyet és elismerést, ami megilleti” – mondja Tenk Antal.

Az általa szerkesztett, óvári gazdászképzés 200 éves történetét bemutató két kötetben részletesen leírja, mi minden történt, amikor például Keszthellyel vagy Sopronnal egyesültek. Dr. Tenk Antal az utóbbi négy évben már nagyrészt a kortörténeti könyvek szerkesztésével foglalkozott. A Dicső Múltunk első kötete a kezdeti, a második kötet az utóbbi száz évet öleli fel. Az első már megjelent, a második most van nyomdában. Szerencsére nem kellett a nulláról indulnia, hiszen a 150. és a 175. évfordulóra is jelentek meg kötetek. Öt-hat könyvre is támaszkodhatott, ezen kívül a nagy tanári kar tagjainak életművét önmaga is feldolgozta.

„A teljes gyűjtőmunkát az utolsó 25 évről kellett végigvinni, de ehhez sok segítséget kaptam Németh Attilától, az Óvári Gazdászok Szövetségének titkárától és Kalmár Sándortól a tanszékünkről, akinek rengeteg archív anyaga van. Mindazok, akiktől életrajzot kértem, kivétel nélkül szintén nagyon segítőkészek voltak” – összegzi a könyvek tapasztalatait a professor emeritus, akinek oktatóként a személyes példamutatás volt az ars poeticája.

„Mindig, mindent a hallgatókért és a hallgatóknak. Ez volt az alapelvem. Miután oktatásért felelős dékánhelyettes lehettem 15 évig, majd három évig oktatásért felelős rektorhelyettes, a hallgatók ügyeivel direktben majdnem húsz éven keresztül foglalkozhattam. Tanárként a személyes példamutatás volt az ars poeticám. Mindenben. Öltözködésben, viselkedésben egyaránt. Azt is fontosnak tartottam, hogy folyamatosan a hallgatók között legyek, részt vegyek minden rendezvényükön.

Már diák korában írt cikkeket az Óvári Mezőgazdába, volt rovatvezető, énekelt a Halmos László által vezetett énekkarban. Változatos kulturális élet volt annak idején a karon, az Óvári Gazdász néptáncegyüttesen túl három zenekar és irodalmi színpad is működött. Kollégájával, barátjával, dr. Czimber Gyulával létrehozták az ország első TIT hallgatói szervezetét, és jártak ki a hallgatókkal vidékre előadásokat tartani. Egyetemi szakszervezeti elnök is volt, kiváló dolgozó, korábban köztársasági Tisztikereszttel, most a Magyar Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki, sok rangos elismerése mellett a várostól Pro Urbe díjat kapott. Nagyon sokféle szak, szakképzés, kihelyezett képzés megvalósítás fűződik a nevéhez, kidolgozta a mintagazdasági hálózat tervét, vezette a doktori iskola agrárökonómiai programját.

Nyugdíjas tanítónő feleségével két fiút neveltek fel, természetesen mindketten agrármérnökök. Tamás (56) egy keszthelyi édesipari cég ügyvezetője, Gábor (52) egy holding vezérigazgatója. Öt unokájuk van.

„Nyugdíjasként éljük a csendes életünket. Minden nap bejárok még az egyetemre, megmaradt a szobám. Nagyon szeretem. Azt mondták, hogy amíg csak tudok, amíg akarok, maradjak. Jó itt lenni. Az első pillanattól kezdve, hatvan éve nagyon szeretem az Alma Materemet”.

Nyerges Csaba/Széchenyi István Egyetem