Két egyéni elismerést is kapott a közelmúltban Lakatos Zsanett, a Graboplast Győri VSE világbajnoki bronzérmes kenusa, akinek teljesítményét a szövetség és a város is díjazta. A tehetséges sportoló a kajakozásról váltott a kenuzásra, és egyáltalán nem bánta meg döntését.
Lakatos Zsanett eddig két szezonon van túl a női kenusok mezőnyében, és ez alatt a rövid idő alatt is bizonyította, hogy van keresnivalója ebben a sportágban. A Graboplast Győri VSE versenyzője harmadik idényére készül a kenusok között, és szeretne még sikeresebben szerepelni, mint eddig tette.
„Velencei lány vagyok, ott kezdtem el kajakozni, majd Győrbe kerültem középiskolába, és akkor csatlakoztam a Graboplast GYVSE-hez. Ennek már közel hét éve, viszont négy szezon után váltottam, ugyanis nem éreztem elég jónak magam a kajakozásban, így elkezdtem kenuzni. Eddig nem bántam meg a döntésem” – kezdte Lakatos Zsanett, aki a kajak és a kenu közti különbségekről is mesélt. „A téli alapozás egyforma, viszont mivel nem ülünk, hanem térdelünk a hajóban, ezért sokkal fontosabb a stabilitás. Más mozgásformát igényel a kenuzás, jobban igénybe veszi a testet, sokkal több izomcsoportot használunk, mint a kajakban.”
A sportoló elmondta, sokat köszönhet edzőjének és edzéspartnereinek, akik állandóan jobb teljesítményre ösztönzik, mindehhez pedig nyugodt hátteret biztosít az egyesület.
„Szabados Krisztián irányításával készülök, nagyon jó a kapcsolatom vele és a csoport többi tagjával egyaránt. Lantos Ádám és Varga Dávid személyében ifjúsági világbajnokokkal edzek együtt, ami nagy motivációt jelent, és a közelmúltban Csay Renáta is beszállt hozzánk, akitől sokat tanulhatok. A magyar mezőnyben egyébként a legnagyobb riválisaim a klubtársaim, akiket jól ismerek, így tudjuk, mire számíthatunk egymástól.”
Lakatos Zsanett tavalyi legjobb eredménye a felnőtt világbajnokságon szerzett bronzérem volt. Teljesítményét a sportágon belül és azon kívül is elismerték, a szövetség őt választotta az év női kenusának, a Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány pedig az Év Felfedezettjének járó díjjal jutalmazta a húszéves sportolót.
„Aki a magyar válogatót megnyeri, az éremesélyesként utazik bármelyik világversenyre. Nagyon örültem, hogy meg tudtam ragadni az esélyt, és bronzérmes lettem. Jó visszajelzés volt ez számomra, és csattanós válasz mindazoknak, akik azt mondták, azért vagyok a magyar élmezőnyben, mert kevés a rivális. Bebizonyítottam, hogy nemzetközi összevetésben is megállom a helyem. Az ezt követő elismerések jólestek, de annyira nem szeretem a rivaldafényt, inkább visszahúzódok az árnyékba és teszem tovább a dolgom. Egyébként magam is elégedett voltam az előző évvel, meg is lepődtem kicsit, hiszen arra nem számítottam, hogy egyesben is mindent viszek, a világbajnokság pedig meghatározó állomása volt az eddigi pályafutásomnak” – összegezte a sikeres 2013-as évet a tehetséges kenus, aki nagy elszántsággal készül a következő szezonra.
„Február végén vízre szálltam, azóta keményen dolgozom, napi két edzésem van. Egyelőre még hosszabb távokat megyek, de úgy érzem, jó úton járok, biztató formát mutatok, pedig nem vagyok tavaszmenő. A rövidebb távokat kedvelem, sprinteralkat vagyok, viszont a hosszabb távok nélkül nem lehetek sikeres a rövidebbeken sem. Várom már a versenyszezont, szeretnék jól szerepelni a válogatókon, hogy aztán nemzetközi szinten is megmutassam, mit tudok. A világversenyekre mindenki nyerni megy, így én is, szeretném végre elkapni a kanadai lányt is, akit eddig még nem sikerült. Az U23-as és a felnőtt versenyek ebben a szezonban néha ütik egymást, ha rajtam múlik, én az utóbbit választom, de ez egy közös döntés lesz az edzőmmel, a klubbal és a szövetséggel.”
Lakatos Zsanett hosszú távra tervez, ha bírja erővel, akkor legalább hat évig szeretne tagja lenni a magyar élvonalnak, ahová fiatal kora ellenére már évek óta tartozik. Célja mi más lehetne, mint az olimpiai részvétel, ez azonban nem csak rajta múlik, hiszen a női kenu egyelőre nem szerepel az ötkarikás játékok programjában.
„Több mint hat éve élek Győrben, azóta pedig már beilleszkedtem ide. Jól érzem magam, szeretem a várost és az egyesületet is. A kenu és a tanulmányaim mellett kevés időm jut bármire, ráadásul napi két edzés mellett a szervezet igényli a pihenést is. Hétvégenként van egy kis szabadidőm, akkor meglátogatom a szüleimet, de egyébként csak a szeptemberi leálláskor jut időm arra, hogy mással foglalkozzak. Persze ez nem panaszkodás, hiszen szeretem, amit csinálok, és még sok évet szeretnék elölteni a kenuzással. A 2020-as tokiói olimpiáig mindenképpen szeretném kihúzni, hiszen akkor már a női kenu is olimpiai szám lehet. Addig még azonban sokat kell dolgoznom…”
Lakner Gábor
Fotó: Marcali Gábor