A sokorópátkai Pedró lett az Év Kisboltja!
A tizedik alkalommal meghirdetett Év Boltja versenyen a 2015-ös indulás óta közel 700, FMCG termékeket forgalmazó üzlet, szakbolt, dohánybolt nevezett a díjra - írja a Store Insider.
A tizedik alkalommal meghirdetett Év Boltja versenyen a 2015-ös indulás óta közel 700, FMCG termékeket forgalmazó üzlet, szakbolt, dohánybolt nevezett a díjra - írja a Store Insider.
A napokban a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarában díjazták azokat a diákokat, akik részt vettek és sikeresen szerepeltek az idei SzakmaSztár versenyen.
Lezárult a jelentkezés az idén már 31. alkalommal meghirdetett környezetszépítő megmérettetésre. A szervezőbizottság és a Magyar Turisztikai Ügynökség felhívása idén is többszáz helyi közösséget mozgatott meg. Az egyes kategóriákra érkezett nevezések azt mutatják, hogy a települések ebben az évben is szívesen mutatják meg gondosan zöldített főterekeiket és ápolt fasoraikat. A hazai versengésre most még nagyobb figyelem összpontosul, 2024-ben Magyarország tölti be az európai környezetszépítő verseny, az Entente Florale Europe soros elnöki szerepét.
Ötödik alkalommal rendezték meg a közelmúltban az Országos Tudományos Védőnői Fórumot, amelyen a védőnőképző egyetemek tanszékei által delegált hallgatók mutatták be tudományos kutatómunkájukat. A győri Széchenyi István Egyetemet egy első- és egy harmadéves hallgató képviselte, akik egy harmadik helyet és egy különdíjat szereztek a negyedéves versenyzők között.
Szabadtéren, az Aranypart II-n tartották a Medve Matek nevű, számok köré szervezett matematika versenyt.
A győri Széchenyi István Egyetem Széll Kálmán Közgazdasági Adattudományi Szakkollégiumának hallgatói a közelmúltban több jelentős sikert értek el. Voltak, akik rangos nemzetközi esettanulmányi verseny döntőjébe jutottak, többen pedig a Tudományos Diákköri Konferencián gyűjtötték a díjakat. Utóbbi kapcsán a szakkollégium programigazgatója vehette át a legeredményesebb témavezetőnek járó elismerést.
Három napon át Győrben zajlott az Öveges József Kárpát-medencei Fizikaverseny döntője. A Kazinczy Ferenc Gimnáziumban megrendezett rangos megmérettetésre minden magyarországi megyéből és a határon túlról is érkeztek résztvevők, összesen 58 diák mérte össze tudását a versenyen.
Lassan itt van a nevezési véghajrá, már ami a Színpadra Fel! tehetségkutató verseny második szériáját illeti. Május 31-e a határidő és július 20-a a döntő a Dunakapu téren. Pálfi Bogi, a Honey Jeans Band énekese, idei zsűri tag és Marton László, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója meséltek a tavalyi élményekről, a hiánypótló rendezvény sikeréről és arról, hogy rengeteg zenei tehetség van hazánkban és a régiónkban egyaránt.
A Store Insider és a Tobacco Magazin kiadója a PPH MEDIA idén is meghirdette az „Az Év Boltja” versenyt. Az első körös zsűrizést követően elindult a közönségszavazás, győri üzletek is esélyesek a győzelemre.
A szépen gondozott közterületek, a lakókörnyezetük igényes kialakítása iránti természetes igényből merítve az ötletet, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata ismét megszervezi a „Virágos városunk Győr” környezetszépítő versenyt.