Ismét elmarad a Balaton-átúszás
Az időjárás előrejelzések alapján a szervezők úgy döntöttek, hogy a 43. Lidl Balaton-átúszást az augusztus 2-i hétvégén nem tartják meg.
Az időjárás előrejelzések alapján a szervezők úgy döntöttek, hogy a 43. Lidl Balaton-átúszást az augusztus 2-i hétvégén nem tartják meg.
Július 1-től a Szent Imre út és József Attila utca kereszteződésénél végzett munkák miatt az autóbuszok a belváros felé terelve közlekednek.
A március 27-én 17 órára, az Esterházy-palotába meghirdetett Történetek a föld alól című tárlatvezetés helyett a Mesélő kövek című vezetésre várják az érdeklődőket a Várkazamata–Kőtárban (9022 Győr, Bécsi kapu tér 5.), ugyanebben az időpontban.
Pályakarbantartás miatt változik a menetrend november második és harmadik hétvégéjén a győri fővonalon. Több éjszakai S10-es járat néhány perccel korábban, vagy rövidebb útvonalon közlekedik.
Budapesten, az Összekötő vasúti hídnál második világháborús bombát találtak, amelyet a Magyar Honvédség tűzszerészei október 5-én, szombaton délután hatástalanítanak.
Bővül azoknak a járműveknek a köre július 16-tól, amelyekre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Több mint tíz helyi járat útvonala változik április 2-ától a Hunyadi utcában folyó útépítési munkálatok miatt.
A nagyböjt időszaka sokaknak már nem a vallási tartalommal köthető össze, hanem egy pontosan megtervezett tisztítókúrával, életmódváltással, edzéstervvel és sorolhatnám. Ám vajon az mennyire jut eszünkbe, hogy a lelkünknek is kellene az „újraindítás”? Tudom, ép testben ép lélek… De nem léptük már át azt a határt, ahol csak a test számít, a lélek pedig tényleg csak hálni jár belénk?!
A Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon június 5-ig Ferencváros–Budapest-Kelenföld, valamint Tata–Almásfüzitő felső között végzett pályakarbantartási munkák miatt egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.
A Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon június 2-től 5-ig Ferencváros–Budapest-Kelenföld, valamint Tata–Almásfüzitő felső között végzett pályakarbantartási munkák miatt egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.