Bajnok lett az UNI GYŐR ETO HC!
A rájátszás második mérkőzése döntött az Andersen Liga bajnoki címéről. Az UNI Győr ETO HC Szegeden szerezte meg az aranyérmet.
A rájátszás második mérkőzése döntött az Andersen Liga bajnoki címéről. Az UNI Győr ETO HC Szegeden szerezte meg az aranyérmet.
Az Andersen Liga rájátszásában a Goodwill Pharma Szeged együttesét fogadta az UNI Győr ETO HC.
Ezüstérmes lett a csapat a szlovák bázisú, nemzetközi egyetemi jégkorongligában.
Hazai pályán folytatódott az UNI ETO HC jégkorong csapatának párharca a Besztercebánya ellen.
Az EUHL döntője mellett a héten kezdetét vette az Andersen Liga fináléja is, amelyben az UNI GYŐR ETO HC az alapszakaszt megnyerő Goodwill Pharma Stilaxx Szeged csapatával küzd meg. A 3 nyert mérkőzésig tartó párharcban a Szegedé a pályaelőny, így szombaton idegenben kezdték a győriek a küzdelmet.
A Széchenyi Egyetem felnőtt jégkorong csapata, az UNI GYŐR ETO HC a 2024/25-ös szezonban elképesztő bravúrt hajtott végre, hiszen mind az Andersen Liga, mind az EUHL döntőjébe bejutott. A csapat ezen a héten kezdte meg a döntőkben való szereplését, először az EUHL keretein belül Besztercebányára utazott, ahol a tavalyi bajnok és az alapszakaszt magabiztosan nyerő UMB csapata várt rá.
A városhatóság nyilvántartásába 1865-ben jegyezték be a Győri Korcsolyázó Egyletet, így ez lett az ország első téli sportokkal foglalkozó egyesülete. A helyi jégsport idén ünnepelheti 160. évfordulóját, amelyre különleges programokkal készül az UNI Győr ETO HC.
Az UNI GYŐR ETO HC vasárnap este kiélezett, végletekig izgalmas, hosszabbításban eldőlt mérkőzésen aratott győzelmet az ősi rivális Lehel HC ellen a Győri Egyetemi Jégsport Központban, ezzel 3-0-ra megnyerte az Andersen Liga elődöntőjének párharcát. A csapat így zsinórban második szezonban harcolta ki a döntőbe jutást.
A Széchenyi Egyetem jégkorongcsapata ismét bebizonyította, hogy a legjobbak között van: a 2025-ös Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságon (MEFOB) bronzérmesként zárták a tornát!
A Győri Egyetemi Jégsport Központ nevet viseli mostantól a város jégcsarnoka, szimbolizálva a jégkorong és a Széchenyi István Egyetem közötti szoros kapcsolatot. A jégtáncnak, a curlingnek és a korcsolyasportnak – így az iskola- és közönségkorcsolyának – is otthont adó épület homlokzatára a napokban kerül fel az új felirat.