Autó hajtott a tömegbe Mannheimben, halálos áldozat
Autó hajtott a tömegbe a nyugat-németországi Mannheimben hétfőn, egy ember meghalt, többen megsebesültek - tudatta a rendőrség, hozzátéve, hogy a gyanúsítottat elfogták.
Autó hajtott a tömegbe a nyugat-németországi Mannheimben hétfőn, egy ember meghalt, többen megsebesültek - tudatta a rendőrség, hozzátéve, hogy a gyanúsítottat elfogták.
Ahogyan arról már korábban hírt adtunk, sétáló emberek közé hajtott egy autó a németországi Magdeburg városában, a karácsonyi vásárt látogató tömeget egy SUV-val tarolta le egy férfi. A legfrissebb híradások szerint több mint kétszázan megsérültek, öt ember életét nem tudták megmenteni.
Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, és halálos áldozatok is lehetnek - közölték a helyi hatóságok.
Előzetes letartóztatásba helyezett egy kilencedik gyanúsítottat is a március 22-i krasznogorszki Crocus City Hall koncertteremben elkövetett, több mint 140 emberéletet követelő merénylet ügyében egy moszkvai kerületi bíróság.
Tádzsikisztánban a héten őrizetbe vettek kilenc embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közük lehet a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban múlt pénteken elkövetett tömeges lövöldözéshez, valamint az elkövetőként bejelentkezett militáns iszlamista csoporthoz - jelentette pénteken a Reuters hírügynökség tádzsik biztonsági forrásokra hivatkozva.
További három gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a Crocus City Hall elleni terrortámadás ügyében hétfőn az illetékes orosz bíróság a Nyomozó Bizottság (SZK) kezdeményezésére.
Megkezdődött a Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadásban életüket vesztett emberek azonosítási eljárása - közölte a moszkvai egészségügyi minisztérium vasárnap a honlapján.
Orbán Viktor miniszterelnök levélben részvétét fejezte ki Vlagyimir Putyin elnöknek és Oroszország valamennyi polgárának a moszkvai Crocus City Hallban végrehajtott brutális terrortámadás kapcsán - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.
Részvétét fejezte ki levélben Szijjártó Péter külügyminiszter Szergej Lavrovnak, Oroszország külügyminiszterének a péntek esti moszkvai terrortámadás miatt.
Halottjai és sebesültjei vannak egy koncertterem ellen pénteken este elkövetett támadásnak a Moszkva melletti Krasznogorszkban. Az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett a támadás elkövetőjeként. A Kreml közlése szerint tizenegy terroristát elfogtak, köztük a 4 lövöldözőt is.