Jogtudatosan a drogokról
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságon folytatódott a Jogtudatosan elnevezésű középiskolásoknak szóló felvételi előkészítő előadás-sorozat, amelyet a Széchenyi István Egyetem indított.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságon folytatódott a Jogtudatosan elnevezésű középiskolásoknak szóló felvételi előkészítő előadás-sorozat, amelyet a Széchenyi István Egyetem indított.
Többek között erről is beszélt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pekingben.
Stratégiai megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem a világ egyik legnagyobb szarvasmarha, sertés, juh és hús import-export cége, a Hunland cégcsoport hazai képviselőjével, a Hunland Service Kft.-vel és a vele szorosan együttműködő reAgro kutató-fejlesztő vállalkozással.
A Neumann János Számítógéptudományi Társaság minden évben Kalmár-díjjal ismeri el a számítástechnika alkalmazási területein elért kimagasló eredményeket. A kitüntetést ebben évben ketten vehették át, köztük dr. Tóth Árpád, a győri Széchenyi István Egyetem gazdasági vezetője, Statisztika, Pénzügy és Kontrolling Tanszékének egyetemi docense, Járműipari Kutatóközpontja digitális vállalati beszámolással foglalkozó gazdasági kutatócsoportjának vezetője.
Keglovich Ferencné főszervező, egyesületi elnök tisztelte meg a Magunk Közt műsorát, és elmondta töviről hegyire az év talán legszebb kiállításának tudnivalóit. A XXVII. Országos Baba és Mackókiállítás ami egyben Baba és Mackókészítési Verseny, november 23 és december 13-a között várja az érdeklődőket a Széchenyi István Egyetem Könyvtár és Levéltárában.
A győri gyermekotthon lakóinak szóló, kulturális és jótékonysági programsorozatot tart a Széchenyi István Egyetem, melynek során nemzetközi hallgatói mutatják be magukat és hazájukat. Az „Én és az országom” elnevezésű kezdeményezés egy éve indult, azóta pedig már 12 országgal ismerkedhettek meg a gyerekek.
Harmincegyedik akadémiai napját tartotta pénteken a Széchenyi István Egyetem.
A harmadik legjobb magyar felsőoktatási intézmény a Széchenyi István Egyetem a THE interdiszciplináris tudományos rangsorán.
Tizedik alkalommal, rekordszámú, mintegy 300 résztvevővel rendezte meg a Formula Student-versenycsapatoknak szóló Formula Student Symposiumot a győri Széchenyi István Egyetem.
Több mint ezren mulattak az év buliján – nagyot szólt a Széchenyi István Egyetem gólyabálja.