Nyíregyháza ellen debütált az NBI-ben az ETO
A kilenc év után élvonalba kerülő ETO FC Győr csapata Mezőkövesre utazott, hogy részt vegyen a 2024/25-ös szezon első mérkőzésére.
A kilenc év után élvonalba kerülő ETO FC Győr csapata Mezőkövesre utazott, hogy részt vegyen a 2024/25-ös szezon első mérkőzésére.
Az ötkarikás játékok történetében először térnek el a hagyományos, stadionokban tartott nyitóünnepségtől. A résztvevő országok delegációi hajókon érkeznek az egyre erősödő esőben a Párizst kettészelő Szajna folyóra. Az útvonal több nevezetességet érintett: elhaladtak a Notre Dame, a Louvre és az Eiffel-torony mellett is.
Ez a nyár elkényeztet bennünket olyan sporteseményekkel, amelyek milliókat ültetnek le a televíziók elé, a szerencsésebbek pedig a helyszínen szurkolhatnak kedvenc csapatuknak vagy versenyzőjüknek. Nagy Roland jegyzete.
Kovács Zsófia a csütörtöki pódiumedzésen a felemáskorlát gyakorlatára tréningezett, amikor a leugrást követően sérülést szenvedett – adta hírül a Team Hungary közösségi oldal.
A győri Széchenyi István Egyetem hallgatói egy arany-, egy ezüst- és két bronzérmet nyertek a Debrecenben és Miskolcon megrendezett Európai Egyetemi Játékokon. Az intézmény ezzel a magyarok közül a harmadik legeredményesebbként zárta a multisporteseményt.
A magyar válogatott 31-28-as vereséget szenvedett csütörtökön a címvédő és világbajnok franciáktól a párizsi olimpia női kézilabdatornájának első fordulójában.
A Győr Sharks amerikai futballcsapat megkezdte felkészülését a 2024-es, őszi szezonra. A juniorok ütős bajnokságra készülnek, jelenleg az erejük és állóképességük fejlesztésén dolgoznak.
Évek óta remekül szerepel a magyar bajnokságban az ETO FC Győr élvonalbeli női labdarúgócsapata, amely ráadásul, sporttörténeti sikerként, egymásután háromszor elhódította a Magyar Kupát. A klub tulajdonosának és a támogatóinak köszönhetően, a csapat magja együtt maradt, s így az idei szezonnak is nagy reményekkel vághat majd neki augusztus végén az együttes.
Megszületett a párizsi olimpia első világcsúcsa, amelyet a dél-koreai Lim Szihjon ért el a női íjászok csütörtöki rangsoroló versenyében.
A montenegrói Matija Krivokapić kétéves szerződést írt alá csapatunkkal, így az NB I-ben már az ETO-t erősíti a 21 esztendős támadó.