Meghalt Márton Viviana és Luana bokszedző nagyapja
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kiss „Toto” Zoltán, egykori ökölvívó, edző, menedzser, és klubtulajdonos.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kiss „Toto” Zoltán, egykori ökölvívó, edző, menedzser, és klubtulajdonos.
Az MLSZ-ben elkészítették a 2024/25-ös női labdarúgó-bajnokság sorsolását: női együttesünk hazai pályán kezd, és tizenkét bajnoki mérkőzésen lép pályára az őszi idényben – írja az eto.hu.
„Hiszem azt, hogy egyszer amit az élet elvesz, azt majd vissza is adja” – értékelt az ETO FC Győr vezetőedzője a mérkőzés után.
Takács Kincső a nyolcadik helyen végzett a női kenu egyesek 200 méteres versenyében a párizsi olimpián. Kiss Ágnes a B döntőben harmadik, összesítésben 11. lett.
A tizennyolc éves magyar tekvondós lány parádés versenyzéssel élete első olimpiáján rögtön a csúcsra ért. Szerb ellenfelet győzött le a fináléban.
A hétpróbázó Krizsán Xénia a hetedik, Nemes Rita pedig a 18. helyen végzett a párizsi olimpián.
Óriási csatát hozott a hölgyek 67 kilogrammos elődöntője tekvondóban, ahol az apró termetű Márton Vivianára egy hórihorgas világbajnok belga, Sarah Chaari várt.
Nem indult könnyen, de a magyar női vízilabda-válogatott legyőzte a görög csapatot, így az ötödik helyért játszhat a párizsi olimpián.
Három BL-részvevő után, az osztrák bajnokság egyik élcsapatát, az Austria Wien együttesét fogadja nemzetközi előkészületi mérkőzésen az ETO FC női labdarúgó-csapata.