Éjjel-nappal snooker
Nagy Erik 20 éves korára az egyik legjobb magyar snooker versenyző lett. A tehetsége már a pályafutása legelején is látszott, az elhivatottságnak, a rengeteg gyakorlásnak köszönhetően pedig az eredmények is jöttek.
Nagy Erik 20 éves korára az egyik legjobb magyar snooker versenyző lett. A tehetsége már a pályafutása legelején is látszott, az elhivatottságnak, a rengeteg gyakorlásnak köszönhetően pedig az eredmények is jöttek.
Nagy Erik az elmúlt három évben a magyar snooker élet meghatározó játékosává nőtte ki magát. Játéktudása fokozatosan fejlődik, amelyet bizonyítanak eredményei. Kedden este a Mélyvízben mesélt a rá váró feladatokról.
Nagy Erik az elmúlt 3 évben a magyar snooker élet meghatározó játékosává nőtte ki magát. Játéktudása fokozatosan fejlődik, amelyet bizonyítanak eredményei. Rövid snooker pályafutása bemutatkozó idényében csak a versenyek egy részén vett még részt, amellyel az év végi ranglistán a 29. helyen zárt, azóta több versenyen, köztük Európa-bajnokságon és Világbajnokságon is megmérettette magát.
Nagy Erik gyerekkorában ismerkedett meg a snookerrel, miután édesapjával elkezdett játszani egy győri biliárdteremben. Ha akkoriban hozzáértő ember látta őt az asztal mellett, biztosan megjegyezte, hogy különleges tehetséggel áldotta meg a sors.
A Győr+ Média sportos podcastjének vendége ezúttal az ifjú és kiváló győri snooker játékos, Nagy Erik lesz. Kezdés 21.25-kor a Győr+ TV-ben, és itt, online!
Nagy Erik snooker játékos, kiváló versenyző aki érettségi előtt áll a Krúdy-iskola növendékeként töltötte a vasárnap reggelét stúdiónkban. Erik lelkesen mesélt a tavalyi év sikereiről és vérmes reményekkel tekint a 2024-es év elé.
Nagy Erik 17 évesen már meghódította a világot: járt Albániában, Portugáliában és Romániában is.
Egy világszerte és Magyarországon is feltörekvő sportág 17 éves győri tehetségét köszöntötték szerdán a városházán.
Az Albániában megrendezett Európa-bajnokságon vett részt a győri snooker játékos, Nagy Erik. Eredményeiről és tapasztalatairól a Győr+ Reggeli műsorában beszélt.
Még csak 16 éves, de a felnőtt magyar ranglistán már a második helyen áll. A ménfőcsanaki Nagy Erik óvodás korában találkozott először a snookerrel, a hobbi pedig szépen lassan szenvedélyévé vált és egyre komolyabban kezdett vele foglalkozni.