Betörte az ablakot, tört-zúzott a lakásban
A Győri Rendőrkapitányság befejezte a rongálás elkövetőjével szemben folytatott büntetőeljárás vizsgálatát.
A Győri Rendőrkapitányság befejezte a rongálás elkövetőjével szemben folytatott büntetőeljárás vizsgálatát.
A soproni rendőrök büntetőeljárást indítottak egy 24 éves fiatalemberrel szemben, aki – előzetes italozást követően – a városban garázdálkodott, ablaküvegeket tört be, illetve egy gépkocsit is megrongált
Egy 20 éves fiatal követte el a bűncselekményt, aki elmondása szerint dühében törte be könyökével egy buszmegálló tájékoztató oszlopának üvegezését.
Pár nap alatt elfogták a dorogi nyomozók azt a 20 éves férfit, aki ok nélkül támadt rá három emberre az utcán. Baseball ütő és macséta is volt nála.
A férfi azzal indokolta tettét, hogy a hat évvel korábban elhunyt édesanyja jutott eszébe, amitől idegessé vált, ezért kezdett törni-zúzni.