Karambol Nyúlon
Két személygépkocsi ütközött, a baleset során hárman megsérültek.
Két személygépkocsi ütközött, a baleset során hárman megsérültek.
Minden körülmények között tartsuk be a KRESZ által előírt szabályokat!
A rábacsanaki sofőrnél az alkoholteszter is pozitív értéket jelzett.
A rendőrök a helyszínen elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.
A figyelmetlenség és az elsőbbségi jog meg nem adása több személyi sérüléses balesetet is okozott a szerdai napon Győr-Moson-Sopron megyében.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya átadta a Szabadon szállj! bűnmegelőzési rövidfilm fődíját.
A járművezető megcsúszott, fának ütközött, majd két jelzőtáblát is kidöntött.
A rendőrök az egyik győri középiskola végzős osztályában beszélgettek a fiatalokkal.
Az egyik autó megállt, míg a másik, az álló jármű mellett elhaladva ütötte el a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen közlekedő gyalogost.
A mosonmagyaróvári járőrök négy férfival szemben intézkedtek, mindegyiküknél találtak kábítószergyanús anyagokat.