Elfogták a templomrongálót
Elfogták azt a férfit, aki gyújtogatott egy gödöllői templomban - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
Elfogták azt a férfit, aki gyújtogatott egy gödöllői templomban - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
A karantén-szabályok életbe lépése óta jelentősen megemelkedett az internetes vásárlások, valamint a csomagküldő szolgáltatók általi kézbesítések száma. A helyzet új lehetőséget teremtett a kiberbűnözőknek arra, hogy személyes adatokat szerezzenek meg, kompromittálják az elektronikus kommunikációt, és ezek felhasználásával további bűncselekményeket kövessenek el.
A vád szerint a 36 éves nő 2020 decemberében gáz-riasztó fegyverrel akart kirabolni egy trafikot egy Mosonmagyaróvár melletti településen.
A férfival szemben alkalmazott drogteszt is pozitív lett.
A rendőrök két, feltehetően ittas járművezetővel szemben intézkedtek Győr-Moson-Sopron megyében az elmúlt 24 órában.
Egy nő még decemberben elhagyta a pénztárcáját az egyik győri bevásárlóközpontban, amit ismeretlenek megtaláltak, majd leadták azt az eladóknál, azonban a bukszából százezer forint hiányzott.
A bősárkányi férfit elfogták a rendőrök, és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, illetve felfegyverkezett garázdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki őt.
A rolleres megsérült, ezért őt a mentők kórházba vitték.
Az első becslések szerint is több millió forint a kár. A nő elmondta: bosszúból törte össze a dolgokat, mivel elbocsátották.
A gyanú szerint egy telephelyről próbált meg lopni a páros.