Illegális bevándorlók Nagylózs külterületén
A soproni rendőrök állampolgári bejelentés alapján intézkedtek 15 illegális bevándorlóval szemben.
A soproni rendőrök állampolgári bejelentés alapján intézkedtek 15 illegális bevándorlóval szemben.
Közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök egy Kóny közelében lévő körforgalomnál.
A szabálytalan pirotechnikai tevékenység sérti, illetve veszélyezteti az emberek és állatok életét, testi épségét, egészségét. Az év utolsó hónapjában a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság (továbbiakban: hatóság) fokozottan ellenőrzi a pirotechnikai termékek jogosulatlan birtoklását, illetve felhasználását.
Szexuális szolgáltatást nyújtó nők kizsákmányolásával és közvetítésével foglalkozó kilenc férfit fogtak el a rendőrök Békéscsabán, Gyomaendrődön, Szarvason, Makón és Sopronban. A rendőrség emberkereskedelem bűntett gyanúja miatt indított ellenük büntetőeljárást, és őrizetbe vette őket.
Mosonmagyaróvár térségében, a Győr felé vezető szakaszon forgalmi akadály alakult ki.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
A gyanú szerint egy kozmetikus közvetítésével juttatott védettségi igazoláshoz egy háziorvos és asszisztense olyan embereket, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást.
A megyeszékhely hivatásos tűzoltói áramtalanították a gépkocsit.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri az ismeretlen nő azonosításához.
Az egyenruhások megyénk útjain 488 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést az elmúlt 24 órában, amelyek során egy balesetet okozó járművezetővel szemben merült fel a gyanú, hogy a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott.