Baleset történt az M1-esen, Abdánál
A sztráda Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 130-as kilométernél egy sávon halad a forgalom.
A sztráda Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 130-as kilométernél egy sávon halad a forgalom.
A soproni nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen helyen tartózkodó férfi megtalálásához.
A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
Egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesethez riasztották a győri rendőröket.
Bejárta a hazai sajtót a hír, hogy október 17-én Budapesten, a Margit hídon sikeres életmentés történt. Ha akkor Lukács Roland civil és a pár perc múlva megérkező egyenruhások nem segítenek, lehet, hogy egy 19 éves lány már eldobta volna magától az életét. A mentésben résztvevőket ma kitüntették.
Az ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki ököllel ütötte a bíróság ajtaját azért, hogy bejusson oda, majd letolt alsóneművel mutogatta magát az utcán.
A rendőrök megyénk területén hét – alkohol befolyása alatt közlekedő – sofőrrel szemben intézkedtek az elmúlt napon.
2172 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig - ismertette az Országos Rendőr-főkapitányság.
"Drámai mértékben" megnőtt a bankautomaták kifosztásának száma Európában, a robbantásos módszer vált az eszközök felnyitásának és kirablásának "divatos módjává" - közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol).
Az M15-ös és az M1-es autópálya csomópontjában baleset történt.