Elaludhatott a sofőr, figyeljünk a nagy hőségben!
A győri rendőrök egy személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél intézkedtek, amely azért történhetett meg, mert a sofőr vélhetően elaludt a volán mögött.
A győri rendőrök egy személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél intézkedtek, amely azért történhetett meg, mert a sofőr vélhetően elaludt a volán mögött.
Császár Petra győri és Szilágyi Gábor Ferenc komáromi rendőrőrmester örök hűséget fogadott egymásnak.
Előzés közben törhette le egy parkoló gépjármű visszapillantó tükrét egy autós Téten. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a sofőr megtalálásához.
Vértesszőlős közelében forgalmi akadályra kell számítani.
Őrizetbe vették kórházi ellátását követően a július elsejei Árpád hídi halálos baleset okozóját, aki vallomásában elismerte felelősségét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei rendőrök az elmúlt 24 órában kilenc baleset során intézkedtek, melyek közül négy esetben kerékpáros volt az érintett.
Változtatott az Országgyűlés a pénzbírságokon és a helyszíni bírságokon, de a közmunkát is másképp fogják számítani.
A két győri balesetben közös, hogy a vétkes sofőr adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről. A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Tréfás és ötletes nevekből nem volt hiány a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívásán, ahol nevet és keresztszülőket kerestek a főkapitányság kabalafigurájának. Megvan a befutó!
A baleset Töltéstava közelében lassítja a Hegyeshalom felé haladó forgalmat.