Kés is előkerült egy győri rablásnál
A Győri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 29 éves budapesti lakossal szemben.
A Győri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy 29 éves budapesti lakossal szemben.
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Jánossomorján, a Szabadság utcában 2021. október 4-én 3 óra 37 percet megelőző időben. Ausztria, Andau irányába közlekedő sötét színű, terepjáró jellegű, feltehetőleg Mercedes típusú gépkocsi vezetője elütötte a Szabadság utcán szabályosan haladó kerékpárost, majd a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy négy évvel ezelőtt történt rablás végére tettek pontot.
Kirabolták Nicolás Otamendit, a Benfica argentin válogatott labdarúgóját. A portugál klub közölte, hogy a játékos vasárnap pályára lépett a Famalicao elleni, 4–1-re megnyert bajnokin, az incidens pedig ezután történt, hétfőn, a hajnali órákban.
Győrben, Szabadhegy városrészben 2021. november 26-án 12 óra körül három nőt támadott meg egy ismeretlen, piros kabátot viselő férfi, aki a sértetteket megfenyegetve értékeik átadására szólította fel őket.
A bűncselekménnyel gyanúsított 35 éves csornai férfi hátulról meglökte a bottal közlekedő idős embert, majd amikor áldozata elesett, kitépte kezéből a táskáját.