Újvárosi élettörténetek sorozat
"Móra Ferencről és leszármazottjairól Kiskunfélegyházától Győr-Újvárosig" - címmel előadást hallgathatnak meg az érdeklődők november 27-én az Újvárosi Művelődési Házban.
"Móra Ferencről és leszármazottjairól Kiskunfélegyházától Győr-Újvárosig" - címmel előadást hallgathatnak meg az érdeklődők november 27-én az Újvárosi Művelődési Házban.
November 23-án (szombat) 18.00 órakor a Bezerédj - kastély Művelődési Házban (9012 Győr, Győri út 90.) rendhagyó koncertet hallhatnak Ezerarcú Villon címmel.
A Rímes kávé következő, beszélgetős estjét 2024. november 27-én 17 órakor rendezik meg.
Közel 120 könyves, irodalmi, művészi, zenei és gyermekprogram, valamint 35 könyvkiadó standja várja ezen a hétvégén a könyv, az irodalombarátokat. A Győri Könyvszalont a legnagyobb vidéki könyvfesztiválként tartják számon, amely idén is több helyszínen kínál programot a látogatóknak. Hagyományosan a pénteken délelőtti ünnepélyes megnyitón adták át az Alkotói díját, amelyet idén Boldizsár Ildikó József Attila-díjas író, mesekutató, meseterapeuta vehetett át.
A Filozófia napján november 21-én csütörtökön 18 órakor „A mi Odüsszeiánk” címmel szerveznek beszélgetést az Új Akropolisz Filozófiai Iskolában (Kálóczy tér 15.).
Közel 120 könyves, irodalmi, művészi, zenei és gyermekprogram, valamint 35 könyvkiadó standja várja november 15–17. között a kulturált szórakozás iránt érdeklődőket Győrben. A Győri Könyvszalont a legnagyobb vidéki könyvfesztiválként tartják számon, amely idén is több helyszínen kínál programot a látogatóknak. Hagyományosan itt adják át a Győri Könyvszalon Alkotói díját is, amelyet idén Boldizsár Ildikónak ítéltek oda.
Bár a szabadtéri szezon idénre véget ért, az októbertől áprilisig tartó időszak is tartalmasnak ígérkezik a győri Széchenyi István Egyetem Bridge Hallgatói és Oktatói Klubjában: a legjobb hazai könnyűzenei fellépők adják egymásnak a kilincset hétvégéről hétvégére a szórakozóhelyen.
Összeállt a Győri Szerzők Standjának programja a november 15-én kezdődő 23. Győri Könyvszalonra.
Kézműveskedés, diabétesz-séta, kiállítás, koncert - mutatjuk a következő napok legérdekesebb győri programjait!
Az Egységszív Alapítvány szervezésében klasszikus meditatív koncertre várják az érdeklődőket november 17-én 11,00 órakor a Tanítóképző Barsi Ernő dísztermében (Győr, Liszt Ferenc u.42.).