Ismét összművészeti fesztivál lesz Győrben
A részletekről Obertolné Horváth Tímea főszervező és Csizmadia István kortárs festőművész számoltak be a Magunk Közt-ben.
A részletekről Obertolné Horváth Tímea főszervező és Csizmadia István kortárs festőművész számoltak be a Magunk Közt-ben.
Hildes fiatalok is részt vesznek a II. Sör és Művészet tehetségkutató versenyén, május 8.-án.
Női szervezetek – női rendek, Sebalda életútjának tükrében címmel tartanak könyvbemutatót a Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtárában április 24-én, csütörtökön 17:30-tól.
Már a húsvéti készülődés jegyében zajlanak a programok Győrben, de az érdeklődők kiállításmegnyitón, irodalmi esteken is kikapcsolódhatnak, a kisebbeknek pedig diafilm-vetítést kínálnak.
Új szolgáltatással, teljesen ingyenes, ezzel szemben nagyon érdekes programmal várja a bicikliseket a Hobbikerékpárosok Országos Klubjának győri egyesülete. Erről az egyesület vezetője számolt be a Győr+ Médiának. Tömböly Tamás, aki rengeteg bringás programot szervezett már, most újdonságot kínál azoknak, akik vasárnaponként tekernének egyet a városban, közben pedig jobban megismernék Győrt. A Mosolyhajtás célja részben kicsit felvezetni a Tour de Hongrie május 14-i, győri befutóját.
Április 3-án, csütörtökön ismét ingyenes találkozóra várják mindazokat, akiknek családját vagy életét érinti a betegség.
Áprilisban világszerte az autizmusra irányul a figyelem, így van ez Győrben is, április 2-a a megértésről, az elfogadásról és a támogatásról szól.
Boribon, Vackor és sokan mások - nosztalgiázás és mesevetítés Győrben.
Az Egészség-Piac Ménfőcsanakon is várja az érdeklődőket. A rendezvényen ingyenes szűrővizsgálatokon vehetnek részt, a szervezők gyerekeknek szóló programokkal is készülnek.
Április 3-án (csütörtök) 17 órakor a Kisfaludy Károly Könyvtár 2. emeleti rendezvénytermében (9021 Győr, Baross Gábor út 4.) a Cseh Tamás Projekt Fegyverszünet című, ingyenes koncertjét hallhatják az érdeklődők.