Adventi hangolódás – itt a déligyümölcsök szezonja
A rekord forgalmat hozó nyár és a kicsit visszafogottabb ősz után napokon belül indul az adventi időszak Győr legnagyobb piacterén.
A rekord forgalmat hozó nyár és a kicsit visszafogottabb ősz után napokon belül indul az adventi időszak Győr legnagyobb piacterén.
A rekordforgalmat hozó nyár után az őszi szezon is jónak ígérkezik Győr legnagyobb piacterén. A Vásárcsarnokban október végén a karfiol és a gesztenye a sláger, de a tökfélékből is sok fogy, valamint a szőlő, a szilva és a télálló almák is népszerűek.
Már megjelentek az első árusok a győri piactereken, akik a közelgő kegyeleti ünnepekre kínálják portékáikat.
„Ki korán kel, aranyat lel!” – tartja a mondás, amely a vasárnapi régiségpiacra ezúttal is többszörösen igaz lehet.
A ménfőcsanakiak már megszokhatták, hogy a városrészükben mindig történik valami. Nem volt ez másként szombaton sem, ahol az "Egy kosár hazai" névre hallgató piac mellett, ezúttal egészségügyi szűrésekkel, bűnmegelőzési standdal, sport programokkal és a Méhecske Alapítvány figyelemfelhívó akciójával is találkozhattak az érdeklődők.
Rendezvények miatt változik a Dunakapu téri piac helyszíne szeptember 13-án, szombaton, szeptember 17-én, szerdán és szeptember 20-án, szombaton.
Minőségi, sokszor saját kertben, saját kezek által termelt zöldségek és gyümölcsök, kiváló minőségben, ráadásul többnyire megfizethető áron. Talán ez a Vásárcsarnok sikerének kulcsa. Egyre népszerűbb a piac, amely az elmúlt nyáron is forgalmi rekordokat döntögetett, köszönhetően többek között az olyan szezonális termékeknek, mint a paradicsom, a paprika, az alma, a barack vagy a magyar dinnye. Ezek egy bizonyos időszakban nagyon jól pörögnek, de van egy sláger, ami örökzöld a csarnokban, ez pedig a savanyúság.
Szombaton ismét megtelt élettel a ménfőcsanaki Bezerédj-kastély udvara, ahol a helyiek és a környékbeliek termelői vásáron találkozhattak a régió kistermelőivel. A szervezők ezúttal újdonsággal is készültek: a megszokott kézműves portékák és finomságok mellett ruhabörzét is tartottak, ahol jó állapotú darabok cseréltek gazdát.
Rekord nyári forgalmat bonyolítottak a vásárcsarnok kereskedői, jól sikerült a szezon, a kereskedők többségének elmondása szerint. Egymásra értek a különböző zöldségek és gyümölcsök az elmúlt hetekben, a kiváló minőség mellett pedig idén nyáron a mennyiségre se lehetett panasz. A paradicsom, a paprika, az alma, a barack és a dinnye voltak a nagy kedvencek, ezek egy része ráadásul még szeptemberben is kitart. A piacosok szeptemberben a nyárihoz hasonló, jó forgalomban bíznak.
Ha szombat, akkor piacnap, és nyakamba véve a várost, elindultam felfedezni a vásárcsarnokot, a Dunakapu téri piacot, amely ezúttal ideiglenesen a Tarcsay utcában volt, valamint a Virágpiac kínálatát. Tájékozódtam az árakról, megkerestem a legédesebb kukoricát és a legfinomabb pecsenyét is.