Szeptember 5-ig lehet jelentkezni az őszi érettségi vizsgákra
2025. szeptember 5-ig lehet jelentkezni az október-novemberi érettségi vizsgákra - közölte az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-vel.
2025. szeptember 5-ig lehet jelentkezni az október-novemberi érettségi vizsgákra - közölte az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-vel.
Hamarosan hosszú útra indulnak a madarak, hogy megtalálják áttelelő helyüket.
Pénteken gyakran takarják majd felhők a napot. Több tájegységünkön is kialakulhat kisebb eső, zápor, de a hegyekben egy-egy hózápor sem kizárt. Az északkeleti tájak kivételével többfelé megélénkül, megerősödik, a Dunántúlon néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 2 és 9 fok között alakul a hőmérséklet.
Csütörtökön napközben felhős, borongós időben lesz részünk, északnyugat felől egy hidegfront hatására egyre többfelé számíthatunk esőre, délen, délkeleten záporokra is. A Dunántúlon egyre nagyobb területen élénkül meg a nyugati, északnyugati szél, néhol erős lökések is előfordulhatnak. Délután 1 és 13 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet.
Szerdán nyugat felől egyre többfelé beborul az ég. Délelőtt még keleten, északkeleten süthet ki időnként a nap. Estig a Dunántúlon és délen alakulhat ki eső. A légmozgás nem lesz jelentős. Délután 3 és 11 fok között alakul a hőmérséklet.
Kedden már nagyobb területen lesz felhős az ég, hosszabb napos időszakok elsősorban a Dunántúlon és délen lehetnek. A kezdetben déli-délnyugati irányú szél napközben északnyugatira fordul, főként a Dunántúlon és délen támadhat fel. A csúcshőmérséklet északon-északkeleten 1 és 6, máshol 7 és 15 fok között alakul, a legmelegebb délnyugaton lesz.
Hétfőn a zúzmarás köd néhol tartósabban is megmaradhat, akár rétegfelhőzet formájában, míg máshol többórás napsütés jöhet. A Dunántúlon élénk, erős lesz a délnyugati szél. Kora délután 7-15 fokra készülhetünk, míg a tartósan felhős, ködös északi-északkeleti tájakon mindössze 0-6 fok valószínű.
Szombaton csökken a felhőzet mennyisége és túlnyomóan napos idő várható. Többfelé élénk, erős lesz az északnyugati szél, de a Bakonyban és északnyugaton egy-egy viharos lökés sem kizárt. Kora délután -1, +7 fok között alakul a hőmérséklet.
Országszerte fagy várható péntek éjszaka, így télies útviszonyokra, jeges utakra kell számítani – figyelmeztetett a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
Hideg reggelre ébredtünk, szeles napra számíthatunk, sőt, este akár még a havazás is megérkezhet!