Ülésezett a magyar kormány
Továbbra sem küldünk fegyvereket és katonákat Ukrajnába, minden korábbinál nagyobb humanitárius akció indul.
Továbbra sem küldünk fegyvereket és katonákat Ukrajnába, minden korábbinál nagyobb humanitárius akció indul.
Mielőbb véget kell érnie az ukrajnai háborúnak, "békét akarunk a régiónkban, és azt akarjuk, hogy véget érjen az emberek szenvedése Ukrajnában" - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Genfben.
Nyikita Mazepin nem vehet részt a Forma–1-es Brit Nagydíjon. A Sky Sports számolt be róla, hogy a Brit Autómobil-szövetség (Motorsport UK) a háborús helyzet miatt így szankcionálja a Haas csapat orosz pilótáját.
Kijevtől északra fekszik a 13 ezres kisváros, az oroszok a lakóházakat is szétlőtték.
A Győri Egyházmegye támogatásából, illetve jóakaratú emberek pénzadományaiból tegnapelőtt elindult egy furgon a háború sújtotta Ukrajnából menekültek megsegítésére. Az Egyházmegyei Karitász nagy mennyiségű tartós élelmiszert, két raklapnyi pelenkát, ásványvizet, valamint bébiételt szállított a kárpátaljai országhatár közelébe. A több mint 1 tonnányi adományt Lőrincz Attila igazgató és munkatársa, Szabó Attila juttatta el a helyszínre, majd egy napos szolgálatot is vállaltak a helyi menekültbázis kialakításában és rendezésében.
Győrben és környékén napok óta mindenki azon dolgozik, hogy az ukrán-orosz háború menekültjeinek élete könnyebb legyen. Számos civil kezdett adománygyűjtésbe, emellett az egyházak, így a győri Bencések is összefogtak. Győr város önkormányzata adományokkal, szálláshellyel és orvosi ellátással is segít, emellett a város melletti Bőnyben négy felnőttet és 14 gyermeket szállásoltak el segítőkész vállalkozók, akik gyűjtőpontként is működnek. Dr. Pergel Elza, alpolgármester kiemelte: mindenkiről gondoskodnak.
Burkolt utalást tett Szergej Lavrov a nukleáris arzenálra.
Az orosz Gazprom elkezdte csökkenteni a Jamal vezetéken Európába szállítandó gázmennyiséget, csütörtökre az elérhető szállítási kapacitás mindössze 20 százalékát foglalta le.
Részt vehetnek a pénteken kezdődő pekingi téli paralimpián az orosz és a fehérorosz versenyzők, de mindezt csak függetlenként, nem pedig hazájuk színeit képviselve tehetik meg. A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) szerdán közölte a döntését, az érintettek a paralimpiai zászló alatt szerepelnek, az éremtáblába pedig nem egyáltalán nem számítanak bele az eredményeik.
Büszkék lehetünk arra, hogy hazánkban példaértékű összefogás jött létre a háború elől menekülők megsegítésére. Ezt mondta a Győr+ Médiának Simon Róbert Balázs, aki hozzátette, a magyarok ismét bebizonyíthatják, hogy ez egy jó ország, amit jó emberek laknak. Az országgyűlési képviselő arra kért mindenkit, nyújtson segítő kezet azoknak, akiknek most a legnagyobb szükségük van rá. Simon Róbert Balázs üdvözölte, hogy egyre több helyen gyűjtik az adományokat Győrben, többek között a Bécsi kapu téri Fidesz irodában is le lehat adni a menekülőknek szánt élelmiszereket vagy ruhákat.