Címke: öko iskola
Hirdetés
Németh Boglárka 2023.05.23.

Áder János tartott előadást a Baksa Gimiben

Áder János, egykori köztársasági elnök tartott előadást a Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumban kedden. A korábbi államfőnek régóta szívügye a környezet- és a klímavédelem, így ennek kapcsán osztott meg fontos adatokat és információkat a középiskolás közönséggel. A Baksa Gimi egy ún. ökoiskola is, ennek részeként volt lehetőségük arra, hogy az egykori elnök klíma előadást tartson nekik. Áder János pedig egy interaktív, telefonos játék segítségével a fiatalokat is bevonta a prezentációba, akik kérdezhettek is tőle.

Csapucha Adrienn 2022.10.12.

Anna és Berci öko iskolában tanul

Szeptemberben minden az iskolakezdéstől hangos. Így Anna és Berci is egy oktatási intézménybe látogatott, nem is akármilyenbe, egy örökös öko létesítménybe, a győrszentiváni Móricz Zsigmond Általános Iskolába.

Németh Boglárka 2022.08.18.

Mozgalmas nyár után ökoősszel indít a Baksa Gimi

A mozgalmas tanév után nyáron sem unatkoztak a Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium Diákjai. Az alapítványuknak köszönhetően ugyanis nyelvtanfolyamon vehették részt, mely során a második idegen nyelvből készítették fel őket a nyelvvizsgára. A táborok sem maradhattak el, a frissen felvett diákok a Gólyatáborban, míg a többiek a vízivándor táborban ereszthették ki a gőzt. A szorgosabbak eközben megnyertek egy országos versenyt is, a napokban pedig már a tankönyvek szortírozása zajlik. Az új tanévre is készülnek gőzerővel, mely során szeptemberben egy különleges öko programon vehetnék részt a diákok.

Hirdetés