Szarka Ákos gólja döntött a Puskás ellen
Az NB III.-ban játszó Gyirmót FC Győr augusztus 6-án a Puskás Akadémia II.-vel mérkőzőtt meg. A meccset a gyirmótiak rutinos csatára, Szarka Ákos döntötte el.
Az NB III.-ban játszó Gyirmót FC Győr augusztus 6-án a Puskás Akadémia II.-vel mérkőzőtt meg. A meccset a gyirmótiak rutinos csatára, Szarka Ákos döntötte el.
A Gyirmót FC Győr augusztus 5-én közös megegyezéssel szerződést bontott Gajdos Zsolttal.
Öt megye profi focicsapat nélkül maradt az idei szezonra, erőteljes keleti erősödést láthatunk az NB 1-ben. Az ETO-nak összesen több mint 4 ezer kilométert kell utaznia a bajnokik miatt az idei szezonban.
A tegnapi napon elkészítette a Magyar Labdarugó Szövetség a 2025/2026. évi NB III. osztályú Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságra benevezett sportszervezetek csapatatinak beosztását, melynek alapján csapatunk az Észak-Nyugati csoportba osztották be az alábbi csapatokkal együtt:
A Gyirmót FC Győr hivatalos honlapján közzétett tájékoztatás szerint a mai napra tervezett Gyirmót FC Győr – KFC Komarno felkészülési mérkőzés az időjárásra való tekintettel elmarad.
A Gyirmót FC Győr az 1919 május 3-án alapított, nagy múltú 24-szeres bajnok és 17-szeres kupagyőztes Slovan Bratislava vendége volt július 5-én. A pozsonyiak akadémiai pályáján léptek gyepre, ahol az U21-es gárdájukkal mérkőztek meg.
A Gyirmót FC Győr labdarúgócsapata a héten megkezdte a felkészülést a következő idényre. Az együttes soraiban öt új játékos is felbukkant, akiket szerződtetett is a klub.
A legutóbb az FC Ajka csapatában játszó Szarka Ákos távozását ma jelentette be a zöld-fehér klub a hivatalos honlapján. Ebből az is kiderült, hogy Szarka visszatér Gyirmótra, ahol korábban már futballozott.
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elkészítette az NB III. csoportbeosztását. Összesen 64 gárda áll rajthoz a harmadosztály 2023–24-es idényében, köztük az ETO Akadémia és a Gyirmót FC Győr II.