Szarka Ákos újra a Gyirmót játékosa lesz

Győr+ Fotó: fcajka.hu
2025.06.25. 21:02

A legutóbb az FC Ajka csapatában játszó Szarka Ákos távozását ma jelentette be a zöld-fehér klub a hivatalos honlapján. Ebből az is kiderült, hogy Szarka visszatér Gyirmótra, ahol korábban már futballozott.

Szarka Ákos 2021 nyarán csatlakozott az FC Ajka keretéhez. A hórihorgas támadó 107 bajnoki találkozón lépett pályára és ezeken 23 alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját. Szarka Ákos az NB III-ba kiesett Gyirmót FC Győr csapatához igazol. – írja az fcajka.hu.

Szarka korábban már erősítette a Gyirmót csapatát: 2018 nyarán érkezett meg az Alcufer stadionban, s 51 bajnoki mérkőzésen viselte a sárga-kék mezt. Összesen 23 találattal segítette a gyirmótiakat. A támadó 2020 januárjában a dél-koreai másodosztályba igazolt, a Suwon csapatánál írt alá.

Szarka Ákos, még 2018-ban

A külföldi kaland azonban a koronavírus járvány miatt nem tartott sokáig s még ugyanabban az évben ismét Magyarországon, a Kaposvári Rákócziban játszott. Innen 2021-ben az FC Ajka csapatához igazolt, ahol egészen idáig játszott.

A szlovákiai magyar – volt szlovák utánpótlás válogatott – 34 éves labdarúgó most ismét visszatér korábbi csapatához, s a Gyirmót FC Győr segítheti abban, hogy visszajusson az NB2-be.

A szemfülesebb Gyirmót szurkolók nem csak az FC Ajka hivatalos közleményéből, hanem a Gyirmót FC Győr honlapján közzétett képekből is értesülhettek Szarka visszatéréséről: az egyik edzésfotón látszik a 193 centis támadó gazdagon tetovált jobb karja, rajta a jellegzetes virágmintával. A gyirmóti klub a hivatalos bejelentést egyébként június 26-ára ígérte.

Szarka Ákos karja, a jobb oldalon, pirossal keretezve…
Kapcsolódó témák: #Gyirmót FC | #NB III |