Nyugta nélkül adták a fácánhúst
Az adóhatóság munkatársai rendeltek a húsból, azonban nyugtát nem kaptak az adásvételkor, és az alkalmazottak bejelentése sem stimmelt.
Az adóhatóság munkatársai rendeltek a húsból, azonban nyugtát nem kaptak az adásvételkor, és az alkalmazottak bejelentése sem stimmelt.
Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, december 16-ától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.
A megye mindegyik irodájában változik a nyitvatartás.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron megyei ügyfélszolgálatain az ügyfelek és a hivatal munkatársai védelme érdekében csak szigorú óvintézkedések mellett biztosított a személyes ügyfélfogadás. Az adóhivatalnál szinte minden ügy intézhető elektronikusan, illetve a magánszemélyek postai úton is rendezhetik adóügyeiket.
A NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai novemberben is több helyen ellenőriznek majd.
Virágüzletek és koszorúárusok ellenőrzése október 26. és november 1. között zajlik a megyében.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai mintegy hétezer üveg, 137 millió forint értékű hamis parfümöt foglaltak le az M1-es autópályán - közölte az MTI-vel a NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatósága kedden.
Tavaly csaknem 540 milliárd forintot nem tudott behajtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - értesült a Világgazdaság.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal új kiadvánnyal segíti a családokat, a friss házasokat, a sokgyermekes édesanyákat és a súlyos betegséggel élőket a személyijövedelemadó-kedvezmények kiszámításban.
Több mint 3,5 millió orvostechnikai eszköz, gyógyszer, fertőtlenítő folyadék és védőeszköz, leginkább maszk forgalomba kerülését akadályozta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a május 11. és július 12. között megrendezett nemzetközi STOP akció keretében - mondta a NAV vámszakmai szakfőigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.