Szarvarmarhákra licitálhatunk a NAV-nál
Aberdeen angus, hereford is előfordul abban a szarvasmarha-állományban, amire lehet licitálni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) következő árverésén.
Aberdeen angus, hereford is előfordul abban a szarvasmarha-állományban, amire lehet licitálni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) következő árverésén.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai illegális szoftvereket futtató laptopokat és hamis autódiagnosztikai eszközöket foglaltak le két Győr-Moson-Sopron megyei autószervizben. A műhelyek jogsértései a becslés alapján több mint harmincmillió forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak.
A hónap végéig kell elszámolniuk a 2020-ban 1 százalékos felajánlásokban részesült civilszervezeteknek. Csak azok a szervezetek kaphatnak jövőre szja 1 százalékos felajánlást, amelyek eljuttatják a NAV-hoz a ’KOZ közleményt május 31-ig. A NAV elektronikus levélben is felhívta a szervezetek figyelmét, nehogy valamely civilszervezet 2023-ban emiatt essen el a támogatástól.
Már csaknem kétmilliószor nézték meg az ügyfelek az szja-bevallási tervezetüket a NAV eSZJA-portálján. Ez 333 ezerrel több, mint az elmúlt évben. Sőt a bevallási tervezetet módosítás nélkül elfogadók száma is 10 százalékkal nőtt a korábbi évhez képest. A NAV által készített, személyre szabott dokumentum pillanatok alatt elérhető a NAV eSZJA-portálján KAÜ-azonosítás (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) után.
Pozíciók sokaságára keres embert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a több mint nyolcvan álláshirdetésben megjelölt szakmák skálája rendkívül széles - írja szerdai számában a Magyar Nemzet.
Gumiabroncs-kereskedelemmel foglalkozó, a költségvetésnek mintegy 400 milliós kárt okozó bűnbandát iktatott ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron megyei munkatársai folyamatosan vizsgálják az Online Számla rendszerbe érkező számlaadatokat. A kockázatelemzés célja az előforduló hibák, ellentmondások csökkentése, az adózók jogkövető magatartásra ösztönzése és ezáltal a gazdaság fehérítése. A pénzforgalmi számla nyitására kötelezetteknek érdemes odafigyelni a készpénzfizetési korlát betartására.
2022. április 30-áig a NAV nyilvántartásában szereplő címre kapják meg a papíralapú adóbevallási tervezetet azok, akik kérték a postázást, valamint azok, akiknek nincs ügyfélkapujuk, de a tervezet ezer forintnál több visszatérítendő vagy befizetendő adót tartalmaz. Azok is kapnak levelet, akiknek a tervezetében a munkáltatók, kifizetők hiányos vagy téves adatközlése miatt ellentmondás van.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol. A 10 és 36 hónap közötti életkorú, kifogástalan egészségi állapotú kutyusok gazdái 2022. május 4-éig, e-mailben küldhetnek előzetes ajánlatot a kutyavásárra.
Külföldi jövedelemigazolás postai úton vagy személyesen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálatain kérhető. A tapasztalatok szerint sokan nem jól vagy hiányosan nyújtják be kérelmüket, ezért ők csak később juthatnak hozzá a várt igazoláshoz.