Böjte Csaba meggyógyult, és mindjárt üzent is
Tíz napja került kórházba, amikor súlyosbodni kezdtek a tünetei. Hétfő délután bocsájtották el. Hálás szívvel mondott köszönetet.
Tíz napja került kórházba, amikor súlyosbodni kezdtek a tünetei. Hétfő délután bocsájtották el. Hálás szívvel mondott köszönetet.
A korlátozó szabályok betartására kérte az embereket az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva azt is, hogy "nagy mértékben rajtunk múlik", miként tölthetjük el a karácsonyt.
Tovább szigorodnak a Szlovákiába történő beutazás feltételei, megszűnik néhány eddig érvényes kivétel, és így december 7-től már az országhatár környékén élő ingázóknak, a diákoknak és a külföldön dolgozóknak is negatív koronavírustesztet kell felmutatniuk a belépésnél - jelentette be Marek Krajcí szlovák egészségügyi miniszter pozsonyi sajtótájékoztatóján pénteken.
Fenntartotta a Győri Ítélőtábla tavaly kiszabott jogerős ítéletének hatályát a vörösiszap-katasztrófa miatt indult büntetőügyben a Kúria pénteken nyilvánosan kihirdetett döntésével.
A Magyarország teljes schengeni belső határszakaszán ideiglenesen visszaállított határforgalom-ellenőrzést és határőrizetet a kormány január 31-én 24 óráig meghosszabbította - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájékoztatón.
A veszélyhelyzet idején Pintér Sándor belügyminiszter irányítja az Országos Kórházi Főigazgatóságot - rögzíti a Magyar Közlöny szerdai számában megjelent kormányrendelet.
A jövő év elejére valószínűsítette a koronavírus-vakcinát Magyarországon a parlament népjóléti bizottságában kedden tartott éves meghallgatásán az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós leszögezte: olyan vakcina, amely nem hatásos és szövődményeket okoz, nem fog forgalomba kerülni itthon.
A Magyar Bankszövetség és a tárca javaslataira építve hat intézkedést fogadott el az operatív törzs kedden, ezek mindegyike egyszerűbbé, olcsóbbá, és gyorsabbá teszi a pénzügyek intézését - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a gazdaságvédelmi operatív törzs ülését követően kedden Budapesten.
Újabb, a járvány lassítását és az idősek védelmét szolgáló intézkedés lép életbe: keddtől ismét bevezetik az idősek vásárlási sávját - tájékoztatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn az MTI-t. Kiemelték: az élelmiszerüzletekben, a drogériákban és a gyógyszertárakban az idősek a védett vásárlási idősávon kívüli időszakban is szabadon vásárolhatnak.
Elkezdődött a célzott tesztelés Magyarországon is, ez elsősorban azokat a csoportokat és közösségeket érinti, akiknél felmerülhet a fertőződés esélye - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.