A hétvégén elvitték az ötös- és a hatoslottó főnyereményét is
Az ötössel 749 millió forintot, a hatossal 657 millió forintot nyertek a szerencsések.
Az ötössel 749 millió forintot, a hatossal 657 millió forintot nyertek a szerencsések.
Új funkcióval bővíti kínálatát játékosai számára a Szerencsejáték Zrt. A nemzeti lottótársaság - a nemzetközi trendeket követve - online szolgáltatási kínálatában az eddigi egy-, valamint öthetes játékba küldés mellett elérhetővé tette az úgynevezett folyamatos játékot is.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 35. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Volt telitalálatos a hatoslottón, 1,88 milliárd forintos főnyereménnyel - közölte a Szerencsejáték Zrt. vasárnap az MTI-vel.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 26. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Húsz százalék feletti növekedéssel, hétszázmilliárd forintot meghaladó árbevételi csúcsot hozott az elmúlt év a Szerencsejáték Zrt.-nek - mondta el Bozóky Alex, a társaság vezérigazgatója a Világgazdaságnak adott interjúban, amely a lap csütörtöki számában jelent meg.
Tavaly öt milliárdos, harminckettő százmilliós és több mint 3800 milliós nyereményt vittek el a játékosok - közölte a Szerencsejáték Zrt. szerdán.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Valaki elvitte az amerikai Mega Millions lottójáték jackpot nyereményét, kerek egymilliárd dollárt.