Szoboszlai Dominik: Nincs vesztenivalónk
Szoboszlai Dominik szerint a kiemelkedő csapategység segítheti a magyar labdarúgó-válogatottat abban, hogy minél messzebb jusson a pénteken rajtoló Európa-bajnokságon.
Szoboszlai Dominik szerint a kiemelkedő csapategység segítheti a magyar labdarúgó-válogatottat abban, hogy minél messzebb jusson a pénteken rajtoló Európa-bajnokságon.
Városunk folyói is kiléptek medrükből, a problémát pedig tovább nehezíti, hogy a levonuló árhullám mellett, jelentős mennyiségű csapadékhullám érte el térségünket. Így sajnos az önkormányzat által tervezett EB-teraszt sem tudják felépíteni a kontinensviadal nyitányára, ám szomorkodni nem érdemes, hiszen az önkormányzatnak és a szervezőknek hála, a magyar válogatott első mérkőzésén közösen szurkolhatunk a Dunakapu téren.
A magyarok mindössze 39 százaléka tervezi figyelemmel kísérni a 2024-es Labdarúgó-Európa-bajnokság mérkőzéseit, a legnagyobb arányban tévén követik majd az élő mérkőzéseket, derült ki egy friss felmérésből.
A jövő héten kezdődő labdarúgó-Európa-bajnokság és természetesen a július 26-án induló párizsi olimpiai játékok lesznek az idei nyár kiemelkedő eseményei. Városunk sem marad nívós sportrendezvények nélkül, hiszen több hazai és nemzetközi bajnokság helyszíne lesz Győr és környéke. Nálunk tartják az országos teqballbajnokság utolsó fordulóját, és jet-ski Európa-bajnoki futamot is rendeznek Győrzámolyon.
A labdarúgó EB előtti utolsó felkészülési mérkőzését játszotta a magyar válogatott az izraeli ellen június 8-án, 18 órától. A mérkőzést Debrecenben rendezték, a magyar csapat meggyőző, 3-0-ás győzelmet aratott.
2024 első nyári vizitjére érkezett szerda reggel a Győr+ Rádióba dr. Dézsi Csaba András. A polgármester a sikereket és az eredmények egy részét ismertette a műsorban, hiszen a város több kiemelt területen is remekelt az utóbbi időszakban. A fejlesztések folytatódnak, a tervek előremutatóak, hiszen ahogy a városvezető fogalmazott: a sikereket meg kell, és meg is fogjuk tartani!
Az Európa-bajnokság jövő heti rajtjára készülő magyar labdarúgó-válogatott hosszabbításban kapott góllal 2-1-es vereséget szenvedett az ír csapat vendégeként a Dublinban rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
A focimánia tovább folytatódott a Juice keddi műsorában. A Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója, Fűke Géza stílszerűen szurkolói pólóban érkezett, a jó hangulatú reggeli beszélgetésből az is kiderült, hogy a sport és a komolyzene szeretete bizony jól megfér egymással.
Négy magyar konzul is jelen lesz a Magyarország és Írország közötti barátságos futballmeccs helyszínén kedden Dublinban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a kiérkező szurkolóknak - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a mérkőzés reggelén Budapesten.
Kilenc éve olyan történt Győrben, amelyet az ETO-szurkolók legszívesebben örökre elfelejtenének: a csapatot száműzték az élvonalból. Kilencévnyi vegetálás következett, majd jött dr. Dézsi Csaba András polgármester, aki ki merte mondani, elég volt a langyos középmezőnyből, ideje keményen dolgozni! A polgármester javaslatára Világi Oszkár megvette a csapatot, majd elindult a sikertörténet, 2024. május 26-án sok-sok ember munkájának, labdarúgóknak és sportszakembereknek köszönhetően az ETO FC visszajutott az NB I.-be. A szurkolók pedig most is a 12. játékos szerepét töltötték be, hatalmas erőt adva mindenkinek!