Elhunyt Kolosi Tamás, a Líra Könyv Zrt. elnöke
Hosszan tartó betegség után pénteken elhunyt Kolosi Tamás Széchenyi-díjas szociológus, üzletember, a Líra Könyv Zrt. és a Tárki Zrt. alapító elnöke - közölte a könyvkiadó az MTI-vel pénteken.
Hosszan tartó betegség után pénteken elhunyt Kolosi Tamás Széchenyi-díjas szociológus, üzletember, a Líra Könyv Zrt. és a Tárki Zrt. alapító elnöke - közölte a könyvkiadó az MTI-vel pénteken.
Elszoktunk már ettől a hideg időjárástól, szó se róla! Fázósan húzzuk magunkat össze az utcán is, sietünk, hogy minél előbb fűtött helyre érkezzünk. Mindenre alkalmas ez az időjárás, csak arra nem, hogy a közkedvelt Baross úti „könyves szekérnél” böngésszük a köteteket. Bölcsen nincs is nyitva a napokban ez a különlegesség.
Életének 83. évében január 2-án elhunyt Kiss Benedek Kossuth-díjas költő, műfordító a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - tudatta az MMA hétfőn az MTI-vel.
A Győri Filharmonikus Zenekar számára rendkívül mozgalmas volt a 2025-ös év: a Zichy-palotát bekapcsolták a város kulturális vérkeringésébe, és új koncert- és programsorozatokkal gazdagították Győr kulturális életét.
Bródy János az ATV Egyenes beszéd című műsorában bejelentette, hogy április 11-én, a költészet napján befejezettnek tekinti zenei pályafutását. Úgy fogalmazott, szerinte az ő korszaka lassan véget ér, és reméli, hogy a következő 80 év legalább olyan jól telik majd, mint az ő generációjáé, amely hosszú ideig háború nélkül élhetett.
Egy báb akkor válik élővé, amikor nemcsak mozog, hanem vissza is néz ránk – Darvas Emőke pontosan ebben hisz.
A Győri Filharmonikus Zenekar különleges karácsonyi koncertekkel zárja az évet, felújított, modern hangszerelésű Csendes éj műsorral és válogatott Diótörő-részletekkel. Az ünnepi programban a Bartók iskola gyermekkara is közreműködik.
Nemcsak a Juice műsorvezetői, de Fűke Géza, a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatója is hajnalban kelt, az adventi készülődés és várakozás meghitt pillanatairól kérdezte őt elsőként Bajzát Zsuzsi és Nagy Roland a Győr+ Rádió hétindító műsorában. Az év vége kitűnő alkalom az összegzésre, az elmúlt hónapok történései közül a társulat vezetője a spanyolországi turnét és a Magic of Vivaldi multimédiás koncertshow-t emelte ki.
Óriási várakozás előzte meg az idei színházi évad kiemelt bemutatóját. Szombattól látható Győrben, a Rudolf című musical, Frank Wildhorn és Jack Murphy világhírű darabja, amely Ferenc József és Erzsébet fia, a koronaherceg tragikus sorsú történetét dolgozza fel Bakos-Kiss Gábor rendezésében.
Advent fényei beragyogták Újváros templomainak utcáját és a következő hetek is számtalan felemelő pillanatot tartogatnak a városrészben. Az idén 20 éves Öt Templom Fesztivál idén is kinyitotta a templomok ajtajait, ahol a szervezők ezúttal is változatos kulturális programokkal várják az elcsendesedni vágyókat.