Fogadalmi körmenet Szent László emlékére – GALÉRIA!
A hétvége Szent Lászlóról, a lovagkirályról szól Győrben. A szórakoztató műsorok mellett fogadalmi körmeneten is megemlékeztek az egykori királyról.
A hétvége Szent Lászlóról, a lovagkirályról szól Győrben. A szórakoztató műsorok mellett fogadalmi körmeneten is megemlékeztek az egykori királyról.
Szakrális meghittség járta át Győr utcáit csütörtök este, ekkor tartotta ugyanis az önkormányzat valamint a Győri Egyházmegye a hagyományos Szent László-napi ünnepségsorozatát. Szent László hermáját 1607 óta őrzik a győri székesegyházban, az ilyen alkalmakkor pedig a nagyközönség is közelebb kerülhet a lovagkirályhoz, annak életéhez és szellemiségéhez.
Győrben a június 27-e Szent Lászlóról szól. Így volt ez idén is, a megemlékezések sora a városházán ünnepi díszközgyűléssel kezdődött, ahol dr. Dézsi Csaba András polgármester átadta a Szent László-díjakat.
A katolikus hitvilágban főünnepnek számító, az eucharisztia tiszteletét hirdető szentmisét tartottak a győri Szentlélek Templomban.
Szeptember 12-én, hétfőn 17 órakor indult a körmenet a gyárvárosi templom előtti térről a kiskúti Segítő Szűz Mária-kápolnához, ahol 18 órakor kezdetét vette az ünnepi szabadtéri szentmise, és a kívül-belül felújított épület megáldása.
A díszközgyűlést követően a résztvevők, az érdeklődő győriek 17.30-kor megkoszorúzták a Káptalandombon Szent László király szobrát. A székesegyházban a szentmise előtt helyezték ki a Szent László-hermát. 18 órakor ünnepi szentmisét tartottak Böcskei László nagyváradi megyéspüspök főcelebrálásával a székesegyházban.
Június 27-én, hétfőn Szent László király ünnepén 18 órakor ünnepi szentmisét tartanak Böcskei László nagyváradi megyéspüspök főcelebrálásával a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.