Négy év után először látogat Pekingbe az amerikai külügyminiszter
Pekingbe látogat február elején Antony Blinken amerikai külügyminiszter - közölték kedden amerikai kormányzati források.
Pekingbe látogat február elején Antony Blinken amerikai külügyminiszter - közölték kedden amerikai kormányzati források.
Kína az autonóm vezetés területén is dinamikusan halad előre, amit olyan megatrendek mozgatnak, mint az e-mobilitás terjedése, a mesterséges intelligencia és az 5G fejlődése vagy a járműmegosztás előretörése – derült ki dr. Martin Schuster, a SAIC Volkswagen sanghaji vezetői asszisztens rendszerek kutatás-fejlesztési igazgatója, a győri Széchenyi István Egyetem Egyetemi Tudományos Tanácsának tagja előadásából.
Az Egyesült Államok megvédi Tajvant egy esetleges kínai inváziós kísérlet esetén - jelentette ki a CBS amerikai hírtelevízió vasárnap este sugárzott interjújában Joe Biden amerikai elnök.
Nincs jele túlélőknek a hétfőn, a dél-kínai Kuanghszi tartományban lezuhant utasszállító becsapódásának helyszínén - jelentette több kínai sajtóforrás a helyszínen dolgozó mentőcsapatok jelentéseire hivatkozva.
Lezuhant egy belföldi utasszállító repülőgép hétfőn a dél-kínai Kuanghszi tartományban, a fedélzetén 133 utassal - jelentette több kínai állami sajtóforrás.
Peking semmilyen katonai segítséget nem nyújt Oroszországnak ukrajnai háborújához, az ezzel ellentétes értelmű információk hamisak - jelentette ki Kína washingtoni nagykövete vasárnap a CBS tévének adott interjújában.
Kína élesen bírálta szombaton az Oroszország ellen hozott nyugati szankciókat és a NATO kelet-európai csapaterősítését, miután Joe Biden amerikai elnök az előző nap figyelmeztette Hszi Csin-ping kínai elnököt, hogy következményei lesznek, ha Peking támogatást nyújt Moszkvának az Ukrajna elleni invázióhoz.
Vang Ji kínai külügyminiszter a csütörtökön Jean-Yves Le Drian francia, valamint Luigi Di Maio olasz külügyminiszterrel folytatott telefonos egyeztetésein Kína reményét fejezte ki, hogy az orosz és az ukrán felek mielőbb tűzszünetet hirdetnek.
Vang Ji kínai külügyminiszter a kínai parlament éves ülésszakához kapcsolódóan hétfőn Pekingben tartott sajtótájékoztatóján elmondta: az ukrajnai háborút illetően Kína a béketárgyalások folytatását sürgeti, és a nyugalom és észszerűség megőrzésére intett a válság rendezése érdekében.
Képekkel színesített előadásra várják az érdeklődőket Győrbe.