Címke: iskola
Hirdetés
Kárpát Zsolt 2023.09.26.

Móra: indul a jubileumi ünnepségsorozat

50 évvel ezelőtt nyílt meg Adyvárosban a Móra Ferenc Általános Iskola. A félévszázados jubileumot a tervek szerint az intézmény koncerttel és több gálaműsorral fogja megünnepelni.

Havassy Anna Katalin 2023.09.26.

„Megkérdezem a szüleim!” – bűnmegelőzési tanácsok a gyermekneveléshez

Javában tart az iskola, lassan a szülők és a gyermekek is visszarázódnak a vakáció utáni hétköznapokba. Éppen itt az ideje tehát, hogy egy kicsit felelevenítsük, mit is tehetünk meg közösen azért, hogy gyermekeink a lehető legnagyobb biztonságban legyenek iskolába menet, onnan hazajövet, és mondjuk a játszótéren is. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya ahogy eddig mindig, most is a segítségünkre volt.

Győr+ 2023.09.01.

Elkezdődött az iskola, Győrben is becsengettek

Szeptember elsején országszerte becsengettek és hivatalosan is elkezdődött a 2023-24-es iskolai tanév. Győrben hagyományos módon, minden kiselsős ingyenes füzetcsomagot kap a várostól.

J. Kovács Andrea 2023.09.01.

Nemzeti tanévnyitó a Révaiban

A győri Révai Miklós Gimnáziumban tartották idén a nemzeti tanévnyitó ünnepséget. A rendezvényen a gimnázium diákjai és a tanárai mellett részt vett dr. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium miniszterhelyettese, dr. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár, az országgyűlési képviselők, a tankerület, az állami és önkormányzati intézmények vezetői, valamint dr. Dézsi Csaba András, városunk polgármestere.

Szerző és fotó: Zombai-Kovács Ákos 2023.09.01.

Az új tanév már a megújult PÁGISZ-ban indult

A kibővített és szinte teljesen felújított iskolában indult el a Págisz 61. tanéve. Az intézményben az elmúlt időszakban közel 3 milliárd forint értékű fejlesztések zajlottak, ennek hála jóval energiatakarékosabb és sokkal szebb lett a Págisz. Rekordszámú diák kezdte meg szeptember elsején az új tanévet, hiszen a 624 fiatal mellett 120 felnőttképzésben résztvevő is az iskola padjait koptatja a következő hónapokban.

P. Csapucha Adrienn 2023.09.01.

Örömteli iskolakezdés?

Szeptember 1 az ősz és az iskola kezdete. De, hogy mennyire zökkenőmentes? És, hogy vág neki egy elsős a nagybetűs életnek? P. Csapucha Adrienn jegyzete.

Németh Boglárka 2023.08.30.

Készülnek az iskolakezdésre

Szeptemberben újra becsengetnek, ezért az általános és a középiskolák is gőzerővel készülnek. A tanárok már két hete dolgoznak azon, hogy minden a legnagyobb rendben legyen az évkezdésre.

J. Kovács Andrea 2023.08.28.

Legyen öröm az iskolakezdés! Tanszercsomaggal segített a karitász

„Legyen öröm az iskolakezdés!” címmel indított segítő programot a Katolikus Karitász. Az országos akció részeként Győrben ünnepélyes keretek között vehették át a tanszercsomagokat a támogatásban részesülő gyermekek és szüleik.

Szerző és fotó: Bajzát Zsuzsi 2023.08.28.

Nagy rejtős találkozó

Idén lenne 90 éves a Rejtő Sándor Textilipari Szakiskola. Fennállása alatt közel 8000 diák sajátította itt el a szakma csínját-bínját, a 2003-as bezárás óta viszont sokukban nagy űr tátong. Szeretnének most közösen ünnepelni egy nagyot, ezért a Molnár Vid Bertalan Közösségi Központba várják az egykori diákokat, és az érdeklődőket.

Hirdetés