Vármegyék a haza védelmében: katonai konferencia Győrben
A „Vármegyék 1000 éve a Haza védelmében” címmel indított országos konferenciasorozatot a Magyar Honvédség, amelynek első állomása Győr volt.
A „Vármegyék 1000 éve a Haza védelmében” címmel indított országos konferenciasorozatot a Magyar Honvédség, amelynek első állomása Győr volt.
A honvédelem ügye iránt elkötelezett nyugállományú katonákat és honvédségi nyugdíjasokat hívta és várta találkozóra a Honvéd Vezérkar a győri laktanyában, megszólítva ezzel a Nyugat-dunántúli régiót. Így a délelőtti programra érkeztek Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala vármegyéből is a szépkorúak.
A Honvédelmi Minisztérium Katonai Örökség Főosztály szervezésében városunkban is megszervezik a „Vármegyék 1000 éve a Haza védelmében – Győr-Moson-Sopron Vármegye a honvédelem szolgálatában” című konferenciát. Minden érdeklődőt várnak a rendezvénnyel párhuzamosan futó toborzónapra is, a győri Megyeház térre.
Hazaérkezett a törökországi barlangi mentésben résztvevő mentőcsapat, akiket szállító honvédségi repülőgép pénteken hajnalban landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A mentőcsapat fogadásánál jelen volt Lőrincz Gábor a honvédség szárazföldi parancsnokságának parancsnoka, aki gratulált a magyar mentőcsapat rendkívüli teljesítményéhez.
Idén szeptemberben is tágra nyitotta kapuit a Magyar Honvédség Dánielfy Tibor 205. Rakétaezred, Likócson. Szeptember 9-én, szombaton számtalan izgalmas programmal várták az érdeklődőket a laktanyában, ahová több ezren mentek el, hogy megnézzék mivel töltik mindennapjaikat katonáink. Jubileumot is ünnepeltek, hiszen ez volt a 20. nyílt nap, amelyre a társszerveket, így a rendőrség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársait is meghívták.
Az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred szeptember 9-én, szombaton ismét kitárja kapuit a honvédelem iránt érdeklődők előtt.
Megérkezett Magyarországra a honvédelmi és haderőfejlesztési program részeként beszerzett első, teljesen új Leopard 2 A7HU harckocsi valamint a műszaki támogatására szolgáló WiSENT 2 többrendeltetésű műszaki gép.
Gyalogsági lőgyakorlatot tart a Magyar Honvédség Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred augusztus 16-án szerdán, 8 és 17 óra, illetve 17-én csütörtökön, 8 és 24 óra között a győrszentiváni katonai lőtéren.
Korszakváltás történik a magyar haderőnél, minden képességét megreformálják, megújítják - közölte a honvédelmi miniszter hétfőn Szolnokon, a Magyar Honvédség újonnan rendszeresítendő H225M típusú helikoptereinek ünnepélyes átadásán.
A Magyar Honvédség Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred tájékoztatja a lakosságot, hogy a győrszentiváni katonai lőtéren augusztusban az éves lőgyakorlatnak megfelelően éleslövészetet hajtanak majd végre.