Fontos a hallásvizsgálat!
Ha úgy érezzük, hogy gond van a szemünkkel vagy elkezd fájni valamink, minden bizonnyal felkeressük szakorvosunkat, ha viszont a hallásunk romlik el, sok esetben nem veszünk róla tudomást a szakemberek szerint.
Ha úgy érezzük, hogy gond van a szemünkkel vagy elkezd fájni valamink, minden bizonnyal felkeressük szakorvosunkat, ha viszont a hallásunk romlik el, sok esetben nem veszünk róla tudomást a szakemberek szerint.
Munkás tanévet zárt a Győri Szakképzési Centrum Hild József Építőipari Technikuma, ezt mondta híradónknak az intézmény igazgatója.
Megkezdődött a hínár vágása az adyvárosi 1-es számú csapadékvíz-tározó tavon, majd folytatódik a 2-es és 3-as tavon is. A kaszálást követően a levegőztető eszköz is visszakerül az adyvárosi tóba.
Az árnyas győri Táncsics Mihály utcában a lakók is többször kérték már, hogy legyen járdafelújítás, s a régóta várt munkálatok most megkezdődtek. Erről Borsi Róbert önkormányzati képviselő számolt be a helyszínen a Győr+ Médiának.
Tizennyolc új, modern kukásautót állított munkába a GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. A járműveket sajtótájékoztatón mutatták be hétfőn a cég sashegyi telephelyén.
Több mint két évtized szünet után újra életre kelt a Gyirmóti Búcsú hagyománya. A program vasárnap zenés felvonulással, szentmisével és egész napos vásári forgataggal várta a helyieket és a környékbelieket a Gyirmóti Művelődési Ház udvarán és környékén.
A Szent László Napok sorozat évről évre a hagyományokat megőrizve, azokat átörökítve tiszteleg a lovagkirály előtt. Az időutazáshoz idén a Győri Lovas Színház is csatlakozott.
Idén 11. alkalommal került megrendezésre a World Robot Olympaid robotépítési és programozási verseny Nemzeti Döntője, melynek helyszíne a Győr Városi Egyetemi Csarnok volt.