Megkezdték a szúnyoggyérítést
A most levonuló árhullám után a szakemberek megkezdték a természetes vízfelületek biológiai kezelését a szúnyogok ellen.
A most levonuló árhullám után a szakemberek megkezdték a természetes vízfelületek biológiai kezelését a szúnyogok ellen.
Jó hír a gyümölcskedvelőknek, szeptemberig kitart a magyar dinnye szezonja. A tavaszi fagyok nem bántották a gyümölcsöt, de a hűvös július visszavetette az érési folyamatot. A termelők és a kereskedők szerint mostanra érett be igazán a mézédes magyar, görögdinnye, amiből dömping van, így az ára is kedvező. A magyar dinnye mellett a szőlő is megjelent a vásárcsarnok kínálatában és továbbra is jól fogy a lecsó alapanyagául szolgáló paprika és paradicsom.
Nyáron is meg lehet inni akár 3-4 kávét naponta, a lényeg, hogy az magaslati kávé legyen, hiszen azokban kevesebb a koffein, viszont több az antioxidáns.
Sokan azt gondolják, felfázni csak a hidegebb hónapokban lehet, és azt is, hogy a probléma csak a nőket érinti.
Berzéki Melinda és Gyurmánczi Diána újra spicc-cipőt húznak, és visszatérnek a színpadra, testben, lélekben, immár kétgyermekes anyaként és művészként.
A következő hetekben nem érdemes megszokásból közlekedni a belvárosi Gárdonyi utca környékén. Erre figyelmeztet az útkezelő szervezet, hiszen a rendkívül forgalmas, de rossz állapotú utca egy részét teljesen felújítják.
Ünnepeltek és emlékeztek a győriek a Honvéd ligetben. 1849. augusztus 5-én, pontosan 176 éve annak a történelmi hőstettnek, amikor Klapka György honvédtábornok kitörve a komáromi várat ostromló osztrák és orosz seregek szorításából visszafoglalta Győrt.
Mozgalmas hét, katonás rend, életre szóló élmények – nem csoda, hogy évről évre egyre többen jelentkeznek a Honvédelmi Táborokba. A MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred nyári tábora nemcsak a sport és a fegyelem terepe, hanem egy olyan közösségi élmény, ahol a fiatalok játékosan, de komolyan ismerkedhetnek meg a katonaélet világával, a bajtársiasság fontosságával. A győri Pálffy Miklós laktanyában jártunk.
Révbe ért a Rév Könyvklub – ezt is mondhatnánk, hiszen hónapról hónapra töretlen a népszerűsége.