Mit igyunk a nagy hőségben?
A mostani extrém melegben nemcsak az számít, hogy mennyit iszunk, hanem az is, mit. Jó pár napja tartósan 35 fok körül, vagy felette van a hőmérséklet, amely igencsak igénybe veszi a szervezetet.
A mostani extrém melegben nemcsak az számít, hogy mennyit iszunk, hanem az is, mit. Jó pár napja tartósan 35 fok körül, vagy felette van a hőmérséklet, amely igencsak igénybe veszi a szervezetet.
Az előrejelzés szerint az előttünk álló egy hét forróságot hoz, minden nap 34 fok körül lesz a maximum hőmérséklet, ami még az egészséges emberek szervezetét is megterheli. A szakemberek nem győzik hangsúlyozni, hogy a kánikulában kulcsfontosságú a megfelelő folyadékpótlás a kiszáradás, szédülés és fáradtság elkerüléséhez. A következőkben ehhez adunk hasznos tippeket.
Szombaton tetőzik a kánikula, akkor akár 39 Celsius-fok is lehet, majd vasárnapra néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet. A hétvégén előbb északnyugaton, majd keleten lehet zápor, zivatar.