Halloween után ne dobd ki a tököt!
A sütőtököt szeretik a háztáji állatok és a vadon élő állatok is.
A sütőtököt szeretik a háztáji állatok és a vadon élő állatok is.
Az állatkert halloweeni partija minden évben hatalmas sikert arat, ezért a szervezők úgy döntöttek, idén két naposra bővítik rémisztő programjukat. Október 30-án és 31-én 16 órától látványos show-k várták a kicsiket és nagyokat. A hangulat most is fergeteges volt és a dekoráció is kellően borzongatóra sikeredett.
Annyit elárulhatunk, hogy hétfőn sem várható pálfordulás időjárásunkban.
A Xantus János Állatkert idén is megrendezi a mindenki által várva várt rendezvényét, a halloweent, amely a legnagyobb állatkerti programmá nőtte ki magát. A parti ezúttal még nagyobb lesz, mint eddig volt.
Az ukrajnai konfliktus elől Magyarországra menekülő családok közül sokan Győrben találnak ideiglenes otthonra. A folyamatosan érkező, főleg nőkből és gyerekekből álló csoportok itt szeretnék biztonságban kivárni a háború végét. A győri Hűtőház úti menekültszállón is állandó a telt ház, a lakók csaknem fele gyermek vagy fiatalkorú.
Az október több szempontból is különleges a győri állatkert számára. Idén először kétnapos halloweennel várja kedves látogatóit a hely, a hónap utolsó péntekén pedig megnyitja kapuit a győriek legújabb játszóháza, a Csarnok.
Az állatok világnapját követően újabb izgalmas programok várják a látogatókat a győri állatkertben, többek között az idén kétnaposra bővült Halloween-bulival.
Talán a legtöbben az amerikai filmekben ismertük meg a Halloween ünnepét, ám sokan tévesen hisszük, hogy innen eredeztethető. Valójában a kelta és római hagyományokra lehet visszavezetni.
Idén először Győrben is megszervezi a "Csokit vagy csínyt" „házalós” Halloween bulit a Győri RosszAnyák csoportja.
Évek óta hatalmas érdeklődés övezi a győri Xantus János Állatkert Halloween estjét, ez pedig idén sem volt másként. Rengetegen vettek részt az egész napos programon, ami sok izgalmas és látványos elemmel várta a látogatókat.