Az adventi népszokásainkról
Koszorú, betlehemezés, szálláskeresés, várakozás. Az adventi időszak elcsendesedése ma már nagyon nehezen kivitelezhető, de mindenképp érdemes törekedni rá.
Koszorú, betlehemezés, szálláskeresés, várakozás. Az adventi időszak elcsendesedése ma már nagyon nehezen kivitelezhető, de mindenképp érdemes törekedni rá.
Az Újvárosi Művelődési Ház szervezésében csütörtök késő délután az Adventi illatok elnevezésű programra hívtak és vártak minden érdeklődőt, ahol Szeles Szabolcs és dr. Fekete Dávid önkormányzati képviselők is részt vettek.
Péter-Pál napját még a nagyvárosi köztudat is az aratás kezdőnapjaként tartja számon. A hagyományok szerint június 29-én kezdték meg az aratást még akkor is, ha az időjárás nem volt megfelelő ehhez, ugyanis a Péter, Pál napján lekaszált első búzaszálaknak és az első kévének gyógyító-egészségmegérző jelentőset tulajdonítottak.
Dr. Vehrer Adél magyar néprajzkutatóval, a Széchenyi István Egyetem docensével beszélgettünk Pünkösdi népszokásokról, és hagyományokról, Dunán innen és Dunán túl.
Május 27-én nótadélutánra, 28-án egészség és sportnapra, 31-én pedig májusfa kitáncolásra várják az érdeklődőket Gyirmóton, illetve Ménfőcsanakon. A programok támogatója Szabó Jenő önkormányzati képviselő, aki maga is nagyon tiszteli a magyar hagyományokat.
Idén is felállították a Honvéd Ligetben a remény fáját a Városi Diákfórum képviselői. Színes szalagjain a fiatalok kívánságait fújja a májusi szél egészen a hónap végéig.
Javában tart Gyirmóton az Aranyhal Szabadidőközpontban a 11. Halászléfőző Verseny, amelyen idén 20 csapat méri össze tudását. Rengeteg programmal készültek a szervezők, így a finom fogások mellett muzsikaszó kíséri az egész napos, hagyományőrző rendezvényt, sőt számos újításnak köszönhetően a gyerekek sem unatkoznak a festői tópart környezetében.
Az egyik legszebb régi szokásunk a májusfa állítás. Elsősorban a természet megújulását, virágba borulását jelképezte, de széleskörben elterjedt az udvarlás szimbólumaként is. Manapság sajnos ezt a hagyományt már kevesen őrzik, ám most bárki felidézheti a Marcal Tánc- és Népművészeti Egyesület segítségével.
A májusfa, vagy régiesen májfa, a természet újjászületésének szimbóluma és több évszázados hagyománya van a magyar kultúrában is. Általában csoportba szerveződve állították a legények a lányoknak, az éj leple alatt. A Marcal Tánc- és Népművészeti Egyesület ezt a hagyományt szeretné idén feléleszteni méghozzá úgy, hogy azt bárki láthassa.
Kiskunsági préselt malacarc elnevezésű ételével a fülöpszállási Kígyósi Csárda Székekpuszta Ifjai nevű csapata nyert a Magyarország étele 2023 szakácsverseny döntőjében szombaton Felcsúton.