Győri középiskolának fejlesztettek hibabejelentő alkalmazást a SZE hallgatói
Az ötletet a középiskola diákjai szállították, amit az egyetemisták csapatmunkában valósítottak meg.
Az ötletet a középiskola diákjai szállították, amit az egyetemisták csapatmunkában valósítottak meg.
Irodalomórákon szokott elhangozni ez a kijelentés: ,,A cím jelentése kétértelmű.” Egyrészről a Gépipari Technikumban rendezik, másfelől az iskola, illetve a feltaláló a témája.
Idén is megrendezésre került a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum könyvtárában a már hagyománnyá vált, karácsony előtti szavalóverseny. Az eseményről nem túlzó azt mondani, hogy teltház volt. A zsűrit Balogh Anna és Poór Patrícia tanárnő, valamint Brenner Bíborka 12. B osztályos tanuló alkották. Poór Patrícia tanárnő felvezetése után Balogh tanárnő ismertette a szabályokat. Minden versenyzőnek sorszámot kellett húznia, ennek alapján kerültek sorra.
A Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatika Technikum és Kollégium tanulója, Lakatos Attila István épületenergetikai felmérőrobotot tervezett és valósított meg, illetve nagy tervei vannak a jövőre nézve is.
Idén is megrendezésre került a Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium kapcsolatépítő matematikaversenye.
Idén a nyelvoktatásban szeretne erősíteni a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és lehetőséget biztosít a diákjainak egy második idegen nyelv elsajátítására is.
Győr mindig is ismert volt a magas színvonalú oktatásáról. A legfrissebb TOP100-as listán a technikumok között az előkelő hatodik helyen végzett a Győri SzC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum, de a többiek is remekül szerepeltek.